főételek

A főételek kategóriában egyszerűbb és nehezebben elkészíthető főételek receptjeit osztom meg.

  • húsmentes receptek,  Kevert tészták,  Sütés nélküli sütemények

    Túrógombóc egyszerűen

    Régen sokszor volt túrógombóc a kedvemért, amit a nagymamám készített,gyerekként is nagyon szerettem. Bőségesen megszórtunk porcukorral és tejföllel😊

    Az elkészítése tényleg nem bonyolult, igaz, megvan a maga buktatója – a búzadarát óvatosan kell adagolni, nem szabad túlzásba vinni, mert akkor nem tudunk habkönnyű gombócokat tenni a tányérra.Az általam megadott mennyiséggel szerintem tökéletes, de nem biztos, hogy egyforma méretű az evőkanalunk, így érdemes 6 kanál darával kezdeni és a 7-dik evőkanál az állagtol függően kerüljön bele.

    A hidegen történő pihentetésnek köszönhetően szép gombócokat tudunk majd formázni, ráadásul tényleg strapabírók lesznek, főzés közben nem fognak szétesni.

    A gombócok mindig gyöngyöző vízbe kerüljenek, majd türelmesen várjunk, míg feljönnek a víz felszínére, még hagyjuk őket picit, csak utána szedjük ki. (Kb. 5 perc míg feljönnek és meg kb 5 perc amíg átfőnek teljesen.)

    Hozzávalók a gombóchoz:

    • 50 dkg tehéntúró
    • 7 púpozott ek. búzadara
    • 1 csipet só
    • 1 csapott ek. cukor
    • reszelt citromhéj (aki szereti)

    A forgatáshoz:

    • 20 dkg zsemlemorzsa
    • + 1 kk. fahéj( aki szereti)
    • 5 dkg vaj

    A tálaláshoz:

    • 2 dl tejföl
    • ízlés szerint porcukor

    Túrógombóc elkészítése:

    1. A túrót, a tojást, a búzadarát, a cukrot és a sót egy tálban jól összedolgozzuk. (Lényeg, hogy ne legyenek benne nagyobb túródarabok. A legjobb, ha előzetesen szitán áttörjük a túrót vagy eleve a krémesebb változatot vesszük meg)
    2. Legalább 2 órára a hűtőbe tesszük, én előző este szoktam begyúrni, egy éjszakát hűtőztetem.
    3. Az 5 dkg vajat megolvasztom, aranysárgára pirítom, lassú tűzön megpirítom benne a zsemlemorzsát.
    4. Vizet forralok, vizes kézzel gombócokat formázok a masszából és enyhén sós, forró vízben megfőzöm (kb. 10 perc alatt).
    5. Ha megfőtt ,kiszedem és a prézliben megforgatom.
    6. Tejföllel és porcukorral vagy porcukros tejföllel tálaljuk.

    Túrógombóc készítése képekben:

    A gombócok készítése akár gyerekekkel is jó móka

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Leves mellé még ez is nagyon finom édes második ebér>> Szerintem ez is a receptem is tetszeni fog Neked>>Máglyarakás a maradékmentő

  • Flekken főkép
    sertésből készült ételek

    Flekken sütés sertés tarjából

    A család kedvene a flekken, ami azért is öröm számomra, mert egy könnyen és gyorsan elkészíthető receptem van. Biztos mindenkinek van a tarsolyában egy olyan étel, amit bárkinek bármikor el mer készíteni, mert tudja, hogy az jól fog sikerülni és a vendégének is ízleni fog! Nálam ez a sertéstarjából készített flekken, amihez a citromot is kínálok, mert szerintem fantasztikusan jól passzol hozzá!

    Ennél a receptnél mindenképpen sertészsírt használjatok, és ne sajnáljátok a sütéshez, nem lesz a hús tőle zsíros, viszont kiszáradni sem fog. A hússzeleteket kb. ujjnyi vastagságura kell szeletelni és klopfolás nélkül fogjuk sütni.

    Hozzávalók:

    • 6 szelet sertés tarja (én csont nélkül szoktam sütni)
    • 20-25 dkg sertészsír
    • 10 dkg liszt
    • 1 ek. pirospaprika
    • 1 tk bors

    Flekken elkészítése-sütése:

    1. Az ujjnyira vágott hússzeleteket átmossuk, mindkét oldalát megsózzuk majd állni hagyjuk 30 percet.
    2. Egy tálban összekeverjük a lisztet a pirospaprikával, őrölt feketeborssal.
    3. A tepsit kizsírozzuk vastagon. Sütőt bekapcsoljuk 170°c-ra, alsó-felső sütésre.
    4. A szeleteket megforgatjuk a lisztes keverékben, kicsit megnyomkodjuk közben tenyérrel és egymás mellé befektetjük a tepsibe.( Ha többet süttök mehetnek szorosan a szeletek, össze fog sülni)
    5. A tetejükre is dobunk minden hússzeletnek egy-egy diónyi darab zsírt.
    6. A 170°C-ra előmelegített sütőbe fólia nélkül betesszük sülni középre kb 40 percre.
    7. Félidőben fordítsuk meg a szeleteket illetve a sütési idő vége felé locsoljuk meg 1-2-szer a zsiradékkal a husikat, hogy szaftosan süljenek, ne száradjanak ki.
    8. A sütésidő végénél villával szúrjuk meg, hogy kellően puha-e már?! Ha még szükség van rá pár percel tovább süssük, de semmiképp ne sokkal tovább, mert nekiáll kiszáradni és cipőtalpat fogunk készíteni belőle.
    9. Ha elkészültek a flekken szeletek, sült burgonyával és citrommal tálaljuk, aminek a levét nyomjuk a husinkra! Tényleg isteni finom lesz meglátjátok!!

    Jó étvágyat!

    Flekken sütés képekben:

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    A flekken természetesen egy tál ételként is megállja a helyét a vasárnapi ebédként az asztalon, de ha szívesen készítenél mellé egy zöldséglevest, akkor lehet ez is tetszeni fog neked>>Mexikói kukoricakrémleves

  • töltött káposzta főkép
    karácsonyi egyszerű menü,  sertésből készült ételek

    Töltött káposzta

    Mint minden fontos ételünk receptjén, a töltött káposzta elkészítésén is rengeteget lehet vitatkozni: milyen húsból készüljön a töltelék, rizzsel keverjük vagy gerslivel, esetleg egyikkel sem. Kerüljön-e és milyen hús a gombócok mellé, az aprókáposztába, milyen fűszerek kellenek bele, legyen-e benne rántás, és így tovább. Legrégebbi szakácskönyveink sem adnak egyértelmű választ arra a kérdésre, melyik az egy autentikus töltött káposzta recept, amit eredetinek nevezhetnénk.

    Az én töltött káposzta receptem is ennél fogva úgy készül ahogy apai nagymamámtól tanultam, majd az évek alatt saját ízvilágommal gazdagítottam. Általában gombócosan készítem el, de ünnepek alatt egy kis feltuningolás végett levelekbe göngyölöm a tölteléket. Most ennek a receptjét osztom meg veletek.

    Töltött káposzta hozzávalói:

    A töltelékhez:

    • 1 kg darált sertésdagadó
    • 2 közepes fej vöröshagyma apróra vágva
    • 2 egész tojás
    • 20 dkg rizs
    • 1 tk bors
    • ízlés szerint só
    • fél leveskocka
    • 1 kanál zsír

    Pluszban:

    • 1-1,5 kg vágott savanyú káposzta
    • 1 fej savanyú káposzta
    • 10-20 dkg füstölt kolozsvári szalonna, vagy szalonna
    • 1 nagy fej vöröshagyma
    • 1 ek fűszerpaprika
    • 2 ek liszt
    • 1 ek. egész bors
    • 3-4 db babérlevél
    • 1 ek zsír

    Elkészítés:

    1. A káposztafejet leveleire szedjük. Középről kivágjuk a vastag eret, és ha szép nagyok a levelek, akkor pont félbevágjuk őket. A vékony, átlátszó levelű káposztából a legfinomabb a töltött káposzta. Ilyenkor észre sem lehet venni a gombóc körüli káposztaburkot.
    2. A rizst kevés zsíron megpirítjuk és kb 1,5 dl vízzel és a fél leveskockával elkeverve felforraljuk, majd félrehúzva hagyjuk beduzzadni fedő alatt.( épp csak félig megfőtten fogjuk hozzákeverni a darálthúshoz.)
    3. A vöröshagymát apróra vágjuk(én aprítógépbe teszem, majd a két tojással és egy kanálnyi darálthússal jó pépesre pörgetem össze.)
    4. A darálthúshoz öntöm a tojásos hagymát, rizst, fűszereket és alaposan összedolgozom.
    5. A levelekbe begöngyöljük a húst, míg el nem fogy.
    6. A nagy fej vöröshagymát megdinszteljük zsíron, hozzáadjuk a kockázott szalonnát.
    7. Megszórjuk pirospaprikával, majd egy réteg apróra vágott savanyú káposztával. (Ha túl savanyú, mossuk ki kicsit hideg vízzel…) A lisztet a rétegek közé szórjuk. Rápakoljuk a becsomagolt húsokat, majd ismét gazdagon megszórjuk savanyú káposztával. Folytatjuk a rétegezést egészen addig, amíg a káposzta és a gombócok is elfogynak.
    8. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd feltesszük főni. Rászórjuk az egészborsokat és a babérleveleket. Ha valaki szereti az erőset, tehet bele néhány cseresznyepaprikát is.
    9. Addig főzzük egyben, néha megrázogatva, míg a káposzta is puhára fő. (kb. 2 óra)
    10. Tálaláskor aki szereti tejfölt tehet mellé a tányéron.

    Jó étvágyat!

    Töltött káposzta készítése képekben:

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

    Természetesen a káposzta önnmagában is megállja a helyét akár hétköznap, akár ünnepnapokon, de ha egy könnyű süteményt készítenél hozzá, szívből ajánlom ezt a receptem>>Almás pite-hagyományos recept alapján

  • Húsos pite egyszerűen főkép
    főételek,  marhából készült ételek

    Húsos pite egyszerűen

    Ez a húsos pite egyszerűen recept bekerült a kedvenceim közé! Annyiszor olvastam és hallottam már filmekben a húsos pite magasztalásáról, ami tényleg egyszerűen elkészíthető épp itt volt az ideje, hogy én is neki álljak! Bár nekünk a pitéről többnyire a nagyi klasszikus almás pitéje ugrik be elsőre, sok más nemzet szíve inkább a húsos verziók láttán kezd el hevesebben dobogni. Főképp az angol étlapokon áll előkelő helyen, bár egyetlenegy alapanyagot, a Worcestershire-szószt leszámítva ez az étel éppen olyan hozzávalókból készül, amik egy átlagos magyar háztartásban is mindennaposak.

    Hozzávalók:

    Pite tésztához:

    • 30dkg liszt
    • 16dkg vaj
    • 1db tojás
    • 1fej vöröshagyma
    • 1ek vaj
    • 2 evőkanál hidegvíz
    • bors, só

    1 tojás a pite lekenéséhez

    Húsos töltelékhez:

    • 50dkg darált marhahús vagy sertés (én felesben használtam)
    • 2 dl 30 %-os tejszín (vagy 20 %-os tejföl)
    • 1db tojás
    • 1 evőkanál mustár
    • 1 evőkanál Worcester szósz (el is hagyható)
    • 1 kisebb csokor petrezselyem
    • 10 dkg reszelt sajt (bármilyen félkemény, kemény vagy akár füstölt sajt, ami van otthon)
    • 1 ek. zsír vagy olaj
    • bors

    Húsos pite elkészítése:

    1. Elkészítjük a tésztát, mert ezt pihentetnünk kell minimum 20 percig a hűtőben. (Akár már jóval előbb is elkészíthetjük, mivel 2-3 napot is eláll a hűtőben.) Nagyobb tálba kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a hideg kockázott vajat és a sót,borsot majd ha van dagasztógépünk, aprólékosra keverjük. (Ha nincs ilyen gépünk, akkor nyugdtan kézzel is készíthetjük, a lényeg, hogy nem szabad sokáig gyömöszölni a tésztát.) Egyet-kettőt pörgetünk rajta, hogy a száraz hozzávalók a vajjal egyenletesen elkeveredjenek.
    2. Tegyük hozzá a tojást és a két kanál hidegvizet, s lehetőleg kevés mozdulattal összegyúrjuk. Ilyenkor már ketté is vehetjük a tésztát 2/3 + 1/3 arányban, s így gombócoljuk meg minél gyorsabban (alsó + felső réteg). Külön-külön be is zacskózhatjuk vagy folpackolhatjuk és a hűtőbe tesszük minimum 20 percre pihentetni.
    3. Elkészítjük a tölteléket. Egy nagyobb serpenyőbe zsírt (olajat) teszünk, amin megfonnyasztjuk a nagyon apróra vágott, vagy robotgéppel aprított hagymát.
    4. Belerakjuk a darált húst, amit megsózunk, frissen őrölt borssal és oregánóval ízesítünk. Ilyenkor a húshoz adhatjuk a Worcester szószt (ami el is hagyható).
    5. A fűszerezett hús levét elpárologtatjuk majd kissé lepirítjuk.
    6. Felaprítunk egy csokor petrezselymet. Elzárjuk a gázt az edény alatt, és hozzáadjuk a petrezselymet a meleg húshoz, aminek a gőzében kissé dinsztelődik, megtartva a színét és az aromáját.
    7. Ezután kihűtjük.
    8. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.
    9. Ezután befejezzük a tölteléket. Elkeverünk egy tálban 2 dl tejszínt (vagy tejfölt) 2 egész tojással, 2 púpos teáskanál mustárral.
    10. Lereszelünk 10 dkg sajtot. A masszát és a reszelt sajtot hozzáöntjük a kihűlt petrezselymes húshoz, s az egészet összekeverjük.
    11. A 26 cm-es piteformát kivajazzuk, majd a nagyobbik gombócunkat lisztezett deszkán kinyújtjuk viszonylag kör alakúra. Nem kell megijedni, ha nem kapunk szabályos kört, vagy ha szétnyílik a széle, a formában még tudunk rajta alakítani. Én szilikonos sütőpapíron nyujtottam, így csak meg kellett emelni, föléhelyezni, hogy lássam megfelelő méretű-e már a köröm.
    12. Feltekerjük a tésztát a sodrófára, s belehajtjuk a formába. Ha valahol túllóg, ott levágjuk, s kipótoljuk vele ott, ahova nem került. Az sem baj, ha nem ér mindenhol a forma tetejéig a tészta.
    13. Ráöntjük a tölteléket a tésztára, és egyenletesen eligazgatjuk rajta.
    14. Ezt követően kinyújtjuk a kisebb gombócot is, s a sodrófa segítségével a töltelék tetejére tesszük. Az alsó tésztát össze is csíptethetjük zárásként a szélekre.
    15. Mint a pizzát megszeleteljük, bátran, mélyen, a lényeg, hogy a gőz valahol tudjon távozni. Hiába vékony a tésztaréteg, akkor is jól át kell sütni.
    16. 45 perc alatt szép pirosra sütjük a piténket.
    17. Bármilyen savanyúsággal vagy öntettel tálalható, de magában is finom szaftos.

    Húsos pite egyszerűen receptem képekben:

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

    Jó szívvel ajánlom hozzá előételként a Mexikói kukoricakrémlevesem, amivel tuti sikered lesz az asztalnál!

  • marhából készült ételek,  Partikra menüsorok,  sertésből készült ételek

    Mini hamburger recept

    A mini hamburger receptje alig különbözik a „nagytestvérétől”, amit a legtöbb büfében, étteremben rendelhetünk. A lényeg itt a méret! Elképesztő sikere van ezeknek a miniatürizált hamburgereknek, ami nem meglepő, hiszen szinte falatkákként szolgálnak, a vendégek imádják, hogy könnyen fogyasztható! A gyerekeknek pedig sokkal egyszerűbb megfogni és a kisebb mennyiséggel is jobban boldogulnak!

    Sokan azt mondják, hogy a hamburger nem nevezhető a legegészségesebb ételünknek, de szerintem ez így nem igaz. Az én véleményem szerint tartalmaz nagyon sok egészséges hozzávalót, házilag készítve pedig nem kell a mesterségesen előállított nemkívánt adalékoktól tartanunk, hiszen akár a hozzávalói(ketchup-majonéz) is elkészíthető saját magunk által. Vagyis zöldségek, husi, sajt és némi szénhidrát. Ha buli van a mozgáshoz kell is a kalória ugye?

    Az általam megadott mennyiségből 35 db mini hamburger készült!

    Mini hamburgerhez hozzávalók:

    Kis hambi zsemlékhez:

    • 700 g liszt
    • 4 g élesztő
    • 2 dl langyos víz
    • 1 dl tej
    • 2 kiskanál cukor
    • 2 kiskanál só
    • 100 g vaj
    • 1 db tojás
    • ízlés szerint szezámmag

    Húspogácsákhoz:

    • 1 kg darált hús (felesben)
    • 1 fej hagyma
    • 2 gerezd fokhagyma
    • 1 ek mustár
    • 1 ek Worcestershire szósz
    • frissen őrölt bors

    Szükségünk lesz még ízléstől függően:

    • Cherry paradicsomra
    • 1 csomag lapka sajtra
    • ketchupra
    • majonézre
    • salátára
    • lila hagymára

    Elkészítése:

    1. A langyos víz és tej elegyébe teszünk 2 kiskanál cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Hagyjuk felfutni.
    2. Egy tálban a hozzávalókat bedagasztjuk (élesztős víz+tej, liszt, só, vaj). Én dagasztógéppel készítettem.
    3. A tésztához dagasztás közben még rakhatunk langyos vizet, ha kemény a tésztánk. Lényeg, hogy puha tésztánk legyen.
    4. Meleg helyen duplájára kelesztjük.(Kb 1 óra)
    5. Sütőpapírral kibélelünk egy tepsit. Kb. 3 centis golyókat formázunk a tésztából. Egymástól picit távolabb rakjuk le a tepsibe, mert még kelni fognak.
    6. Mikor tele a tepsi 1 tojást villával felverünk és megkenjük a golyók tetejét vele, majd megszórjuk szezámmaggal. 15 percig hagyjuk még kelni őket.
      A sütőt előmelegítjük 180 C fokra. A sütő aljába egy tálba vizet tettem, hogy ne száradjanak ki a zsemlék.
    7. Mikor már szép színe van a zsemle aljának és tetejének, kivesszük a sütőből. (kb. 25 perc)
    8. A darált húshoz az összes hozzávalót összekeverjük. Annyi kis golyót formázunk belőle, amennyi zsemlénk lett.
    9. Ha lehet, tapadásmentes vagy öntöttvas serpenyőt használj. A serpenyő legyen elég nagy ahhoz, hogy a hamburger húspogácsák zsúfolás nélkül, kényelmesen elférjenek. Minimális pár csepp olajat tegyünk csak a serpenyőbe, a jó hamburgerhús zsírtartalma (kb. 30%) bőven elegendő lesz a sütéshez.
    10. A jó sütési hőmérséklet serpenyőben sütés esetén valahol a közepes láng. Ezt érdemes kitapasztalni kinek-kinek a saját tűzhelyén és seprenyőjével. Azt a hőmérsékletet keresd, ahol már szépen sziszeg a hús abban a pillanatban, hogy beleteszed a serpenyőbe, de nincs nagyon erős hangja, nem ég meg nagyon hamar. Egy vékonyabb húspogácsa kb. 2-2 perc alatt átsül mindkét oldalon, a vastagabbnak 4-8 perc kell oldalanként.
    11. A kihűlt zsemléket elvágjuk 2 felé. Egyik felére ketchupot a másikra majonézt kenünk. Alsó részre jöhet a saláta levél, majd a husi, sajt , aztán az előre felkarikázott Cherry paradicsom (1 karika), szintén 1 karika hagyma és ráborítjuk a tetejét. Fogvájóval átszúrjuk és kész is a kicsi hamburger.

    Mini hamburger készítése képekben:

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

    Jöhet még egy ötlet, ami tuti siker szintén akár bulikra?>>Csirkés-zöldséges tortilla készítése házilag

  • Muszaka főkép
    marhából készült ételek,  sertésből készült ételek

    Muszaka

    A muszaka egy hagyományos görög étel, amely általában padlizsánnal, húsos paradicsomszósszal és besamel mártással készül. Kicsit macerásabb, mint a rakott krumpli, de nagyon megéri elkészíteni, amely egy ebéd erejéig Görögországba repít. Amiért időigényesebb az a padlizsánszeletek lesütögetése és a krumpli megfőzése héjában. Érdemes hétvégén vagy szabadnapon nekiállni, nem egy összedobom gyors vacsi recept. Akár az egyik nap elősüthetjük a padlizsánokat, megfőzhetjük a krumplit és a ragut így másnap csak össze kell állítani a muszakát.

    Íme egy egyszerű muszaka recept:

    Hozzávalók:

    • 4-5 közepes méretű padlizsán (kb 1,5 kg)
    • 1kg darált bárányhús vagy marhahús (vagy keverve)
    • 2 kg burgonya
    • 4 fej vöröshagyma, apróra vágva
    • 5-6 gerezd fokhagyma, apróra vágva
    • 60 dkg paradicsom
    • 2 kis konzerv (140g) paradicsompüré
    • 2 tojás
    • 2 teáskanál szárított oregánó
    • 2 teáskanál szárított bazsalikom
    • 0.5 tk őrölt fahéj
    • Só és frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
    • Olívaolaj a sütéshez

    Besamel mártás:

    • 10 dkg vaj
    • 10 dkg liszt
    • 1200 ml tej
    • Só, bors és frissen reszelt szerecsendió ízlés szerint
    • 20 dkg reszelt sajt( gouda)
    • 4 tojássárgája

    Elkészítés:

    1. A padlizsánokat hosszában vékony szeletekre (kb 0,5cm) vágjuk, majd megsózzuk és hagyjuk állni kb. 30 percig. Ez segít kivonni a felesleges kesernyés levét. Végül öblítsük le a sót és nyomkodjuk ki a padlizsánokat.
    2. A burgonyát héjában megfőzzük, leszűrjük, hűlni hagyjuk, majd hámozás után karikára vágjuk. A paradicsomot szintén karikára vágjuk.
    3. Közben készítsük el a húsos paradicsomszószt. Egy lábasban melegítsünk olíva olajat közepes lángon, majd adjuk hozzá az apróra vágott hagymát. Dinszteljük amíg megpuhulnak.
    4. Adjuk hozzá a darált húst, fokhagymát. és süssük addig, amíg teljesen átsül. Adjuk hozzá a paradicsompürét, a szárított fűszereket, a sót és borsot. Amikor kihűlt, összedolgozzuk 2 darab tojással.
    5. Közben süssük meg a padlizsánszeleteket forró olívaolajon mindkét oldalukon, amíg enyhén megpirulnak.
    6. A besamel mártáshoz egy másik lábasban olvasszuk fel a vajat közepes lángon. Adjuk hozzá a lisztet, és keverjük állandóan, amíg a liszt enyhén megpirul. Fokozatosan öntsük hozzá a tejet, és folyamatosan keverjük, hogy elkerüljük a csomósodást.
    7. Főzzük a besamel mártást, amíg besűrűsödik, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és adjuk hozzá a 4 tojássárgáját, végül a reszelt sajtot.
    8. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. 1 evőkanál olajjal kikenünk egy közepes méretű tepsit.
    9. Aljára tesszük a karikára vágott burgonya felét, picit sózzuk, majd beterítjük a padlizsán felével.
    10. Rásimítjuk a húsragut, elkenjük rajta a besamel felét, aztán a maradék padlizsán következik. Ezután újra burgonya, majd a felkarikázott paradicsom jön. A megmaradt besamelmártással zárjuk a rétegezést.
    11. Süsd előmelegített sütőben 180°C-on kb.
    12. 45 percig, vagy amíg a teteje aranybarnára pirul.
    13. A muszakát hagyjuk pihenni néhány percig, majd szeleteljük fel és tálaljuk.

    Jó étvágyat!

    Muszaka készítés képekben:

    Rajongsz a zöldségekért? Készítenél egy isteni finom cukkini tócsi receptet?

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

  • Korfui Sofrito főkép
    marhából készült ételek

    Korfui Sofrito

    A korfui sofrito recepttel tértem haza hozzátok a csodálatos Korfu szigetéről, remélem Nektek is annyira fog ízleni, ahogy nekünk. Ígértem is, hogy elhozom annak az ételnek a receptjét, ami szerintem a leginkább kedvencem lett a nyaralásunk alatt. Egy pár hét elteltével eszembe jutottak  kellemes emlékeim és úgy gondoltam, hogy felidézem a görög ízeket.


    Ismerjétek meg ti is a Sofrito receptjét, ami egy tipikus korfui specialitás, marha vagy borjú hús fokhagymás fehérboros mártásban párolva. Az egyike a legízletesebb helyi ételeknek. Ha Korfun jártok, érdemes kipróbálni!

    Korfui Sofrito 1
    A gyönyörű Korfu fővárosa

    Hozzávalók:

    • 1 kg marhahús szeletelve
    • kb. 5 dkg liszt
    • kb. 0,5 dl olivaolaj
    • 2 ek vaj
    • 8 gerezd fokhagyma
    • 2,5 dl marhahúsleves
    • 2 dl száraz fehérbor
    • 3 ek fehérbor ecet
    • opcionálisan 2 ek Sofrito fűszerkeverék, amennyiben nincs otthon ilyen, akkor 1 cs friss petrezselyemzöld, 1 ág rozmaring, oregáno, babérlevél
    • só-, bors ízlés szerint

    Korfui Sofrito elkészítése:

    1. A marhahús szeleteket kicsit belisztezve olajon elősütjük (épp csak legyen kérge).
    2. Majd ezen az olajon egy evőkanál cukrot karamellizálunk, ezen ledinszteljük a hagymát és a rengeteg fokhagymát.
    3. Amikor kész a hagyma vissza tesszük rá a húst.
    4. Száraz fehérborral felöntjük, egy kiskanál borecetet adunk hozzá.
    5. Alacsony hőfokon, fedő alatt körülbelül 1,5-2 órát pároljuk. Közben néha megmozgatjuk, hogy a liszt miatt oda ne kapjon.
    6. Amikor a hús teljesen megpuhult, megszórjuk a felaprított petrezselyemzölddel.
    7. Fűszerek, só, bors, oregánó, babér, egy kis ág rozmaring. Ínyencek egy kis db fahéjat is tehetnek hozzá.

    Korfui Sofritohoz milyen köret illik?

    A görögök elsősorban sült hasábburgonyát és rizst kínálnak a Sofrito mellé. Szerintem is ezekkel a köretekkel a legfinomabb, de készíthetünk mellé krumplipürét és bármilyen salátát is és természetesen a tzatzikit is kiváló kiegészítője. (nekem sok lenne a fokhagyma, de akinek nem okoz gondot, bátran készítsen mellé)

    Korfui Sofrito

    Készítsd el ezt a tradícionálisan görög ételt és meglátod mennyire ízleni fog, hiszen nem is áll messze a mi magyaros ízvilágunktól csak épp megspékelve pár kellemes ízélménnyel!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

    Ha szereted a különlegesebb ízeket, érdemes kipróbálnod a kecsketermékeket és akár egy jó grillezést is csaphatsz az alapanyagokból!

  • spenót készítés
    főzelékek

    Spenót készítés

    A spenót egy nagyon tápláló és sokoldalú zöldség, amelyet számos ételben felhasználhatunk. Az egy legenda, hogy minden gyerek utálja a spenótot. A vizes, túlpürésített, íztelen spenótot talán, de azt mi is utálnánk, így nem annyira csodálkozunk rajta, ha a gyerekek fújolnak rá.

    Szóval itt a lényeg: nem parajpüré, hanem leveles spenót kell alapnak. Amikor van, akkor friss, ha pedig épp nincs, akkor fagyasztott.

    Itt van egy egyszerű recept a spenótkészítéshez amit hívhatunk egyfajta alapnak is, hiszen ebből már nagyon sok fajta étel elkészíthető ami nem mellékes gyorsan!

    Spenót pirítva fokhagymával:

    Hozzávalók:

    • Friss spenót levelek (mosva és leszárítva), vagy 50 dkg mirelitt
    • Olívaolaj vagy vaj
    • Fokhagyma (apróra vágva vagy reszelve)
    • Só és frissen őrölt fekete bors ízlés szerint

    Spenót elkészítése:

    1. Mossuk meg alaposan a spenót leveleket, majd hagyjuk őket lecsöpögni. (Fagyasztott spenót leveleket hagyjuk kicsit felengedni felhasználás előtt)
    2. Melegítsünk fel egy serpenyőt közepes lángon, majd adjuk hozzá az olívaolajat vagy a vajat.
    3. Amikor az olaj vagy a vaj felmelegedett, adjuk hozzá az apróra vágott vagy reszelt fokhagymát. Pirítsuk egy-két percig, amíg illatos lesz, de ügyeljünk, hogy ne égessük meg.
    4. Adjuk hozzá a spenót leveleket a serpenyőhöz. A spenót gyorsan zsugorodik össze, így kezdetben soknak tűnhet, de hamar lefő.
    5. Keverjük meg a spenótot, hogy egyenletesen ossza el a fokhagymával és az olajjal vagy vajjal.
    6. Főzzük a spenótot pár percig, amíg összeesik és megpuhul. Vigyázat, ne főzd túl, mert a spenót elveszítheti frissességét és színét.
    7. Vegyük le a serpenyőt a tűzről, és ízlés szerint sózzuk-borsozzuk meg.
    8. Tálalja azonnal, például köretként húsételek mellé vagy akár önmagában is.

    Ez csak egy egyszerű módja a spenót elkészítésének. A spenótot más zöldségekkel, hússal vagy halakkal is kombinálhatod, hogy változatosabb ételeket hozz létre. Nálunk a legnépszerűbb a főzelék és a spenótos spagetti.

    Spenót főzelék készítése:

    Mi szeretjük a főzeléket feldúsítani tejben áztatott szikkadt kenyérrel/zsemlével, de természetesen kihagyható.

    1. Az olajból és a lisztből fehér rántást készítünk.
    2. Beletesszük az apróra vágott fokhagymát, felengedjük fél liter hideg tejjel.
    3. Hagyjuk kicsit besűrűsödni, majd belekeverjük a dinsztelt spenótot.
    4. Sózzuk és kb. újabb 5 perc alatt készre főzzük.
    5. A megázott pékárut kinyomkodjuk, villával jól összetörjük, pépesítjük, és a tűzről levett spenóthoz keverjük, visszatesszük a tűzhelyre, egyet rottyantunk rajta és kész is a főzelék.
    6. Forrón tálaljuk.

    Jó étvágyat!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

    Szeretnél egy olyan tökfőzelék receptet, amit a gyermekeid is szívesen megesznek? Nézd csak, én hogy készítem el>>Krémes tökfőzelék-nagymamám receptje alapján

  • zöldbabfőzelék főkép
    főzelékek

    Zöldbabfőzelék tejfölösen

    A zöldbabfőzelék zsenge zöldségből készítve a legfinomabb, de ha csak mirelit van kéznél, abból is összedobhatod. A magyar konyha kedvelt fogása a főzelék, mely rengetegféle zöldségből készülhet, minden szezonnak megvannak a kedvencei. Nyáron ilyen a borsó, cukkini, tök vagy a zöldbab.

    A zöldbabfőzelék fokhagymás, tejfölös rántással igazán finom, de ha kicsit tartalmasabbra szeretnéd készíteni, akkor 1-2 darab krumplit is kockázz a zöldség mellé. Önmagával is sűrítheted, ha kihagynád a lisztet, főleg, ha krumpli is van benne.

    Természetesen, itt van egy egyszerű zöldbabfőzelék recept:

    Hozzávalók:

    • 50 dkg friss zöldbab
    • 2 evőkanál oaj vagy zsír
    • 1 közepes vöröshagyma
    • 1 babérlevél
    • 2 evőkanál liszt
    • 2 dl tejföl
    • Só és bors, ételízesítő ízlés szerint
    • 2-3 gerezd fokhagyma

    Elkészítés:

    1. Mossd meg és vágd le a zöldbab végét, majd vágd őket kisebb darabokra.
    2. Tedd fel főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi. Megsózzuk, beletesszük a vöröshagymát, babérlevelet, kevés ételízesítőt és kb. 30 perc alatt puhára főzzük.
    3. Közben a lisztből az olajon vagy zsíron zsemleszínű rántást készítünk, majd megdinszteljük rajta a megtisztított, finomra vágott fokhagymát.
    4. A tűzről levéve megszórjuk a pirospaprikával, elkeverjük. Fokozatosan hozzákeverünk kb. 2 dl hideg vizet (így nem lesz csomós). A rántást a forrásban lévő főzelékhez öntjük, és folyamatos kevergetés mellett újraforraljuk.
    5. Látni fogjuk, hogy berántotta e a főzeléket a rántásunk elég sűrűre, ha nem a simára kikevert tejfölbe még rakhatunk lisztet. Csomómentesre kikeverjük és mehet a főzelékhez.
    6. Ezután még 5 percig lassan forraljuk, ha kell még sót tehetünk hozzá.

    Zöldbab főzelék receptem képekben:

    Ha elkészült a zöldbabfőzelék, feltétként nagyon sok minden illik hozzá. Én sertéspörkölttel tálaltam, de készíthetsz hozzá fasírtot, sült húst, sült szalonnát, sült virslit-kolbászt vagy akár pipiropogóst.

    Jó étvágyat!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

  • főételek,  halételek,  MINDMEGTETTEM ÉTEL RECEPTEK

    Hekk sütés lépésről lépésre

    A nyár egyik legkedveltebb finomsága az aranybarnára sült hekk, amely mellé remekül illik a savanyúság. Nem tudod elkerülni a hekket, ha strandon jársz, de ez nem jelenti azt, hogy otthon ne készíthetnéd el te magad a finomságot. Hidd el, nem nehéz a rántott hal készítése, csupán néhány dologra kell odafigyelned, hogy tökéletesen tálald.

    A rántott hekk nem a klasszikus panírban készül

    Finomlisztet és/vagy kukoricalisztet szoktak pirospaprikával egybeforgatni, majd ebbe a keverékbe hempergetik a halat, utána jöhet a sütés.

    Amennyiben a mélyhűtőből veszed ki a hekket, tedd át a hűtőbe és hagyd, hogy ott olvadjon ki a hal, nem szabad szobahőmérsékleten tárolni.

    A hekktörzset egészen a gerincig be kell vagdosni, majd itasd fel róla a felesleges nedvességet. Utána jöhet a sózás, amelyből jusson a bevagdosott részekbe is, úgy lesz igazán ízletes a hal.

    hekk előkészítese

    Bármilyen rántott halról is legyen szó, mindig forró olajba kell dobni, utána pedig nagyon figyelni kell, nem szabad túlsütni a laza szerkezetű húst, különben száraz lesz. A hekknek 8-10 perc sütés bőven elég. A bundája kellemesen ropogós lesz, a hús pedig szaftos és lágy. 

    Hozzávalók:

    • 2 db nagy hekk
    • 2 evőkanál liszt
    • 1 evőkanál kukorica liszt
    • 1/2 evőkanál fokhagymapor
    • 1/2 evőkanál törött paprika
    • 2 kiskanál törött bors
    • ízlés szerint só

    Hekk elkészítése:

    1. A haltörzset egy éles késsel a hasánál vágjuk végig.
    2. A fekete foszlányokat és bélmaradványokat távolítsuk el a hal hasüregéből.
    3. Mossuk át a halat, majd egy éles késsel vakarjuk át kicsit,hogy teljesen tiszta legyen, ne maradjon rajta pikkely.
    4. A megtisztított halat írdaljuk be, majd ízlés szerint sózzuk le.
    5. Keverjük össze a kétféle lisztet a fűszerekkel és forgassuk meg benne a halakat.
    6. Bő forró olajban süssük ki a haltörzseket.
    7. Ízlés szerint tálaljuk sült burgonyával vagy friss kenyérrel és savanyúsággal.

    Jó étvágyat!

    Hekk készen

    A strandokon ami még nagyon csábító, az a lángos! Természetesen ha otthon készíted, az is ugyan olyan jól fog esni, de lényegesen olcsóbban jössz ki, és akár nagyobb társasággal is élvezhetitek a „balatoni” lángosozás feelingjét.

    Ha kíváncsi vagy az én receptemre, ami egy hétig is eláll a hűtőben és akár minden nap frissen kisüthetsz belőle, itt megtalálod! És ha még kecskekefírhez is hozzájutsz ( Itt tudsz vásárolni), akkor ahhoz is hoztam lángos receptet Neked!