Sütés nélküli sütemények

  • húsmentes receptek,  Kevert tészták,  Sütés nélküli sütemények

    Túrógombóc egyszerűen

    Régen sokszor volt túrógombóc a kedvemért, amit a nagymamám készített,gyerekként is nagyon szerettem. Bőségesen megszórtunk porcukorral és tejföllel😊

    Az elkészítése tényleg nem bonyolult, igaz, megvan a maga buktatója – a búzadarát óvatosan kell adagolni, nem szabad túlzásba vinni, mert akkor nem tudunk habkönnyű gombócokat tenni a tányérra.Az általam megadott mennyiséggel szerintem tökéletes, de nem biztos, hogy egyforma méretű az evőkanalunk, így érdemes 6 kanál darával kezdeni és a 7-dik evőkanál az állagtol függően kerüljön bele.

    A hidegen történő pihentetésnek köszönhetően szép gombócokat tudunk majd formázni, ráadásul tényleg strapabírók lesznek, főzés közben nem fognak szétesni.

    A gombócok mindig gyöngyöző vízbe kerüljenek, majd türelmesen várjunk, míg feljönnek a víz felszínére, még hagyjuk őket picit, csak utána szedjük ki. (Kb. 5 perc míg feljönnek és meg kb 5 perc amíg átfőnek teljesen.)

    Hozzávalók a gombóchoz:

    • 50 dkg tehéntúró
    • 7 púpozott ek. búzadara
    • 1 csipet só
    • 1 csapott ek. cukor
    • reszelt citromhéj (aki szereti)

    A forgatáshoz:

    • 20 dkg zsemlemorzsa
    • + 1 kk. fahéj( aki szereti)
    • 5 dkg vaj

    A tálaláshoz:

    • 2 dl tejföl
    • ízlés szerint porcukor

    Túrógombóc elkészítése:

    1. A túrót, a tojást, a búzadarát, a cukrot és a sót egy tálban jól összedolgozzuk. (Lényeg, hogy ne legyenek benne nagyobb túródarabok. A legjobb, ha előzetesen szitán áttörjük a túrót vagy eleve a krémesebb változatot vesszük meg)
    2. Legalább 2 órára a hűtőbe tesszük, én előző este szoktam begyúrni, egy éjszakát hűtőztetem.
    3. Az 5 dkg vajat megolvasztom, aranysárgára pirítom, lassú tűzön megpirítom benne a zsemlemorzsát.
    4. Vizet forralok, vizes kézzel gombócokat formázok a masszából és enyhén sós, forró vízben megfőzöm (kb. 10 perc alatt).
    5. Ha megfőtt ,kiszedem és a prézliben megforgatom.
    6. Tejföllel és porcukorral vagy porcukros tejföllel tálaljuk.

    Túrógombóc készítése képekben:

    A gombócok készítése akár gyerekekkel is jó móka

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Leves mellé még ez is nagyon finom édes második ebér>> Szerintem ez is a receptem is tetszeni fog Neked>>Máglyarakás a maradékmentő

  • Epres tiramisu
    Sütés nélküli sütemények

    Epres tiramisu

    Az epres tiramisu elkészítéséhez ha épp nem szezonális az eper, vehetünk fagyasztott gyümölcsöt is. Gondoljuk újra az eredeti tiramisut és készítsük el a szintén sütés nélküli epres változatát. Egy hűsítő, krémes, isteni finom desszertet kapunk, melyet levéllel és tejszínhabbal is megkoronázhatunk.

    Epres tiramisu hozzávalók:

    • 250 g mascarpone
    • 3 evőkanál porcukor(lehet több is ha nem édes eléggé az eper)
    • 3 db tojás
    • kb. 70 dkg eper
    • 1 csomag babapiskóta
    • 1 kiskanál citromlé
    • 200 ml 30%-os habtejszín
    • menta levél (elhagyható)
    • 20 szem eper a díszítéshez, felkarikázva

    A tiramisu krém elkészítése:

    Az epret alaposan megmossuk, leitatjuk a vizet róla, majd darabokra vágjuk. Edénybe tesszük, fél deci vizet és egy kiskanál citromlevet teszünk hozzá. Botmixer segítségével pürésítjük, majd összeforraljuk az eperpürét, hogy picit sűrűbb legyen.

    A tojás sárgákat másfél evőkanál cukorral elektromos habverő segítségével habosra keverjük. Hozzáadjuk a mascarponét és jól kikeverjük.

    Ezután a tojásfehérjékből és a maradék cukorból elektromos habverővel kemény habot verünk, amit óvatosan beleforgatunk a mascarponés krémbe. Ne kevergessük túl sokáig, hogy a tojáshab ne törjön össze benne, és híguljon el.

    Az epres tiramisu összeállítása:

    A leglátványosabb ha átlátszó tálat használtok, hiszen a desszertünk nem csak finom de gyönyörű szép is berétegezve. Jénait ajánlok hozzá, lapos kisebb méretben. jénai tál alját babapiskótákkal kirakunk, majd meglocsoljuk a lehűtött eperpürével. Erre jön a mascarponés krém fele és eper szeletek.

    Ismételjük meg a rétegezést: babapiskóta, eperpüré, mascarpone krém, majd friss eper szeletek a tetejére.

    Az elkészített epres tiramisut hűtőbe rakjuk egy éjszakára, de legalább 3 órára, hogy átpuhulhassanak a piskoták. Tálaláskor friss mentával ás tejszínhabbal díszíthetjük.

    Epres tiramisu
    Epres tiramisu pohárban

    Pohárkrémként is tökéletesen megállja a helyét, kreatívan tördeljük a pohár méretére a babapiskótákat és rétegezzünk ugyanúgy ahogy fentebb leírtam.

    Jó étvágyat!

    Epres tiramisu eper

    Kevesen tudják, de az eper fogyasztása segíthet megelőzni bizonyos szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Csökkenti a vérnyomást, nagy arányban tartalmaz a C-vitamint, folsavat, káliumot és B6 vitamint, magas a rosttartalma, és antioxidánsokban is gazdag. A gyulladásokat is mérséklő antociántartalmának köszönhetően a szívinfarktus kockázatát is csökkenti.

    Szereted a kevert sütemény recepteket?

    örülnék, ha csatlakoznál a facebook csoportomhoz is!

  • sárga túró főkép
    Sütés nélküli sütemények,  Húsvéti menüsor

    Sárga túró

    A sárga túró egy igazi húsvéti csemege, de szerintem bármikor elkészíthető ünnep nélkül is. Sokan nem ismerik, vagy csak hallottak róla, de még nem kóstolták. Én is most készítettem el először, mert már nagyon szerettem volna a húsvéti asztalon látni, és állíthatom, ha édes szájú vagy, te sem csak a látványért fogod megkedvelni ezt a csemegét.

    Mint ahogy sok hagyományos ételünk, a sárga túró is a valláshoz kapcsolódik. Főként vidékeken készítik, többek között Csereháton, a Hajdúságban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A húsvétot megelőző 40 napos böjt után kerülhetett a vasárnapi asztalra, amikor már bőségesen étkezhettek.

    A sárga túró a templomba megy..

    Előtte viszont mindent, a sárga túrót, kalácsot, sonkát, tojást, sót, kenyeret batyuba csomagoltak és elvittek a templomba, hogy a mise után felszenteltessék. Néhány településen a megszentelt kosárral megkerülték a házat, ezzel űzve el a gonoszt és a rossz dolgokat.

    Bár a vallás, illetve a hagyományok megengednék, hogy más időszakban is készüljön túró, de megmaradt húsvéti ételnek, ez adja az ünnepélyes jellegét. Ha bármikor el szeretnéd készíteni, ezt a madártej ízére hasonlító édességet, ez a recept nagyon könnyen lesz követhető!

    Hozzávalók:

    • 1 liter tej
    • 5 evőkanál cukor
    • 1 cs. vaníliás cukor
    • 10 db tojás
    • 5dkg mazsola(elhagyható)
    • fél (bio)citrom reszelt héja
    • 1 csipet só

    Elkészítése:

    Tejet fazékban melegítünk, közben 5 evőkanál cukrot és 1 csomag vaníliás cukrot és egy csipet sót teszünk bele.

    sárga túró tej melegítés
    tej melegítés

    10 db tojást felütünk, elkeverjük, de nem teljesen, csak éppen a sárgája kifolyjon, majd beleöntjük a meleg tejbe.Mazsolát is szórunk bele ízlés szerint, valamint reszelt citromhéjat.

    sárga túró tojások feltörése tálba
    tojások feltörése tálba

    Folyamatosan kevergetve addig főzzük lassú tűzön amíg szétválik a túró és a savó, ekkor a savó feljön a tetejére. Érezni fogjuk, hogy betúrósodik sűrűre a tejes massza.

    sárga túró főzése
    addig főzzük, míg sűrűre nem túrósodik

    Egy konyharuhával/sűrűbb hálós anyaggal(ne legyen öblítő illata) bélelt szűrőbe öntjük és hagyjuk lecsepegni. A vége felé a konyharuha sarkait összekötve, majd a batyut fellógatva csepegtetjük, így belül a túró sajtszerű állagúvá áll össze.

    sárga túró lecsöpög
    hagyjuk lecsöpögni teljesen

    Tányéron hűtőbe tesszük. A végeredmény a jól szeletelhető sárga túró.

    sárga túró készen
    sárga túró készen

    A sárga túró elképesztően jól megy az édes kalácshoz és a sós sonkához is. Még egy indok arra, hogy húsvétkor mindenképp készüljön sárga túró: a tojásfestőknek rengeteg kifújt tojáshéjra van szükségük, ami miatt természetesen rengeteg felhasználandó tojás gyűlik össze. Nem ritka, hogy akár 20-30 tojásból lesz sárga túró egy-egy családnál.

    sárga túró+foszlós kalács
    kalács mellé kitűnő

    Az általam megadott mennyiség 3-4 főnek elegendő sárga túró.

    Jó étvágyat!

    Húsvétra szeretnél egy igazi lágy foszlós kalácsot is sütni? Már mutatom is>>

    Gyere csatlakozz a facebook oldalamhoz, hogy elsőként lásd a legújabb receptjeimet!