reggelire ötletek

Reggelire ötletek, hogy jól induljon a nap!

  • előételek,  reggelire ötletek,  vacsorára ötletek

    Körözött kecske túróból

    Körözött kecske túróból nem minden nap kerül az asztalunkra, pedig egy manapság igen egyszerűen beszerezhető alapanyagból készül, az íze viszont elképesztően finom. A klasszikus körözött készítése is az ahány ház, annyi szokás elvén alapszik, mindenkinek megvan a tuti receptje, ahogy nekem is.

    Várpalotán és környékén házi termelőtől tudtok vásárolni itt: https://www.facebook.com/baglyashegyitermekek

    Természetesen tehéntúróból, juhtúróból is elkészíthető, vagy akár bármelyik három állat terméke keverhető egymással. Nincs rá semmi okunk, hogy ne készítsük el bármelyik fajta túróból ezt az évszakot nem ismerő, állandó kedvenc kencét, ami bizony ropogós héjú kiflivel az igazi!

    Bármilyen felvágottat, hentesárut meg lehet unni, és ha igazán egészséges feltétet szeretnél a családnak készíteni, szánj 10 percet a kecske túrós körözött készítésére és a reggeli vagy vacsora meg is oldódott!

    A körözött egy hagyományos magyar étel, amelynek alapja túró, ízesítve paprikával, hagymával és más fűszerekkel. A kecske túróval készített változat egy speciális változata a körözöttnek.

    A túró egy tejtermék, amelyet a tej savanyodása vagy koagulációja révén állítanak elő. A kecske túró esetében a túrót kecsketejből készítik, ami egy kissé intenzívebb ízt és illatot kölcsönöz a készített ételnek.

    Hozzávalók:

    • 40 dkg kecske túró
    • 1 ek mustár
    • 2 ek tejföl
    • 2 ek vaj (puha)
    • fél fej lilahagyma
    • 1 ek pirospaprika
    • ízlés szerint só
    • ízlés szerint bors
    • egész kömény ízlés szerint
    • 1 csipet római kömény

    Körözött kecske túróból 3 lépés

    1. A hagymát vágjuk egészen apróra. Ha nem szeretnénk, hogy túl intenzív legyen az íze, akkor kicsit sózzuk meg és hagyjuk 10 percet állni, mielőtt a többi hozzávalóhoz keverjük.
    2. A többi hozzávalót keverjük össze, sózzuk, borsozzuk, majd forgassuk egybe a hagymával. Érdemes kóstolgatni közben, nehogy elsózzuk, a kecske túró alapból erőteljesebb ízvilágú, kevesebb sót igényel.
    3. Ha kész, tegyük legalább egy órára a hűtőbe fogyasztás előtt.

    A körözött hagyományosan friss kenyérre vagy péksüteményre kenve fogyasztják. Ha szeretnél te is készíthetsz friss kiflit mellé, a siker így garanált lesz!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

  • egyszerű palacsinta recept,  reggelire ötletek

    Palacsinta recept

    A palacsinta egy könnyű és finom étel, amelyet reggelire, uzsonnára vagy akár desszertként is fogyaszthatunk. Íme egy egyszerű recept, amelyből kb. 10-12db palacsintát készíthetsz:

    Hozzávalók:

    • 2 nagy tojás
    • 250 ml tej
    • 150 g liszt
    • 1 evőkanál cukor
    • 1 csipet só
    • 1 teáskanál vanília kivonat (opcionális)
    • 1 ek olaj a tésztába+2 evőkanál olaj a tészta sütéséhez

    Palacsinta elkészítése:

    1. Egy közepes méretű tálban verjük fel a tojásokat.
    2. Adjuk hozzá a tejet és jól keverjük össze a tojással.
    3. Adjuk hozzá a lisztet, a cukrot és a csipet sót. Ha szeretnénk, most adjuk hozzá a vanília kivonatot is. Alaposan keverjük össze az összetevőket, amíg sima tésztát kapunk. A tészta kicsit sűrűbb, mégis folyékony állagú.
    4. Hagyjuk a tésztát pihenni legalább 15-20 percig, hogy a liszt felszívja a nedvességet, és a palacsinták puha és könnyű textúrájúak legyenek. Ha sűrűnek találod lehet higítani szódavízzel vagy kevés tejjel.
    5. Melegítsünk fel egy serpenyőt magas lángon. Adjunk hozzá egy kis olajat, és terítsük szét egy papírtörlő segítségével úgy, hogy az olaj befedje az egész serpenyő alját.
    6. Öntsünk egy merőkanál tésztát a serpenyő közepére, majd forgassuk meg a serpenyőt, hogy a tészta szépen eloszoljon. A palacsinták ne legyenek túl vastagok, így ha szükséges, forgassuk meg a serpenyőt, hogy a tészta vékonyan beborítsa az alját.
    7. Süssük a tésztát 1-2 percig, vagy amíg az alsó oldala aranybarnára sül. Ezután fordítsuk meg a palacsintát egy spatulával, és süssük a másik oldalát is ugyanennyi ideig.
    8. Az elkészült tegyük egy tányérra, és fedjük le egy konyharuhával, hogy melegen tartsuk, amíg a többi palacsintát is megsütjük.
    9. Ismételjük meg az 5-8. lépéseket a maradék tésztával.

    A palacsinták tálalása előtt kedvünktől függően szórhatunk rá porcukrot, leönthetjük sziruppal. Nekem a nagy kedvencem a túróval töltött. Nagyon finom lekvárral, kakaóval/fahéjjal kevert porcukorral tölteni. A nagy ütős, főleg a gyerekeknél a Nutellás palacsinta, amihez szeletelhetsz gyümölcsöt is. (banánnal a favorit nálunk)

    Palacsinta töltve

    Nyári palacsinta partik

    A palacsinta tökéletes választás reggelire vagy délutáni nasiként, és egyszerűen elkészíthető bármilyen alkalomra. Nálunk nyáron egy óriás palacsintasütő a kertben állandó készenlétben van, a hűtőben pedig műanyag flakonban (kiürült 1,5 literes ásványvizes) bekevert palacsintatészta áll készenlétben, hiszen megunhatatlan csemege.

    Óriás palacsinta sütő

    Jó étvágyat!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

  • Kelt tészták,  reggelire ötletek,  vacsorára ötletek

    Kecske-kefíres lángos 2 db

    A kecske-kefíres lángos még finomabb, mint ha tenéntejből készült kefírrel készítenénk. Nem tudom nektek megmondani az okát, de megittam a maradék kecske kefírt és valami isteni finom, gondolom ez hozzájárul az ízéhez. Hogy állagában min változtat nem tudom, de a lényeg, ha tehetem én csak kecske kefírrel fogom készíteni.

    Tényleg elronthatatlan, kevés hozzávalóból áll, így bátran ajánlom kezdőknek is. Kecske kefírt tudtok könnyen vásárolni a Baglyashegyi Tenyészettől, szívből ajánlom a termékeiket Nektek!

    Hozzávalók:

    • 50 dkg búzaliszt (BL55)
    • 4 ek. olaj
    • 2,5 dl kecske kefir
    • 1 evőkanál só
    • 1tk. kristálycukor
    • 1 dl tej
    • 2,5 dkg élesztő (friss)

    Kecske-kefíres lángos elkészítése:

    1. A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, a cukrot is hozzáadjuk, felfuttatjuk.
    2. A felfutott élesztőt hozzákeverjük a liszthez, hozzáadjuk a kecske kefirt, az olajat és a sót, majd kézzel vagy robotgépben kidolgozzuk a tésztát.
    3. Amennyit fel szeretnénk használni, annyit kiveszünk a tésztából a többi mehet letakarva hűtőbe.( vigyázz, dagadni fog, nagyobb tálba tedd)
    4. A kint maradt tésztát meleg helyen kelesztjük fél órát.
    5. Gombócokat( öklömnyi kb) formálunk, olajjal megkent felületen, és ismét hagyjuk kelni.
    6. Olajat felhevítünk egy serpenyőben, olajos kézzel vékonyra széthúzzuk a gombócot és a közepesen forró olajban kisütjük néhány perc alatt.
    7. Az első oldalt fedő alatt 1-2 percig( mikor már szép piros) konyhai csipesszel vagy két villával megfordítjuk, majd ha a másik oldala is megsült, az olajból kivéve lecsepegtetjük konyhai papírtörlőn.
    8. Még frissen fogyasztjuk!

    Kecske-kefíres lángos feltét:

    A lángos kevés sóval és fokhagymával megkenve is isteni finom, de azért a sajtos tejfölös változata a legkelendőbb és leglaktatóbb is!

    Készítsd el különlegesebben: csupa kecsketej alapanyagból, biztosan minden vendéged megnyalja a 10 ujját utána!

    Mire van szükséged?

    Ha legalább 10 db lángoshoz számolsz: reszelj le 20 dkg kecske sajtot, egy pohár tejfölbe nyomj 3 gerezd fokhagymát, keverd ki kevés sóval. A friss lángosokat kend meg vele és szórd meg a reszelt sajttal.

    Érdekesség, hogy a lángost édesen is ehetitek! Egyszerűen kenjétek feltétnek a baracklekvárt rá, olyan mintha fánkot ennétek!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

    Ha érdekelnek a kecsketermékek, kövessétek Gáborék oldalát is, Náluk mindig friss , maguk által készített isteni finom termékeket tudtok vásárolni>>Baglyas-hegyi Tenyészet Kistermelői termékei

    Készíts mellé egy könnyű zöldborsó levest és meg is van az ebéd!

  • Kelt tészták,  reggelire ötletek,  vacsorára ötletek

    Kefíres lángos 1 hétre

    A kefíres lángos tésztáját elkészítem gyakran, a gyerekek nagy kedvence. Tényleg elronthatatlan, kevés hozzávalóból áll, így bátran ajánlom kezdőknek is. Azt szeretem benne, hogy 1 hétig eláll a hűtőben. Így ez nem egy kis egyszeri adag és 1 hét alatt sose volt olyan, hogy ne fogyott volna el. Mérettől függően természetesen de kb. 20-25 db lesz ebből az adagból.

    Hozzávalók:

    • 1 kg búzaliszt (BL55)
    • 2 db tojás (közepes, „M”-es méretű)
    • 300 g kefir
    • 1 evőkanál só
    • 1 csapott evőkanál kristálycukor
    • 200 ml 2,8%-os tej
    • 50 g élesztő (friss)

    Kefíres lángos elkészítése:

    1. A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, a cukrot is hozzáadjuk, felfuttatjuk.
    2. A felfutott élesztőt hozzákeverjük a liszthez, hozzáadjuk a kefirt, a tojást és a sót, majd kézzel vagy robotgépben kidolgozzuk a tésztát.
    3. Amennyit fel szeretnénk használni, annyit kiveszünk a tésztából a többi mehet letakarva hűtőbe.( vigyázz, dagadni fog, nagyobb tálba tedd)
    4. A kint maradt tésztát meleg helyen kelesztjük fél órát.
    5. Gombócokat( öklömnyi kb) formálunk, olajjal megkent felületen, és ismét hagyjuk kelni.
    6. Olajat felhevítünk egy serpenyőben, olajos kézzel jó vékonyra széthúzzuk a gombócot és a közepesen forró olajban kisütjük néhány perc alatt.
    7. Az első oldalt fedő alatt 1-2 percig( mikor már szép piros) konyhai csipesszel vagy két villával megfordítjuk, majd ha a másik oldala is megsült, az olajból kivéve lecsepegtetjük, és konyhai papírtörlőre tesszük.

    Lángos feltét:

    A lángos kevés sóval és fokhagymával megkenve is isteni finom, de azért a sajtos tejfölös változata a legkelendőbb és leglaktatóbb is!

    Mire van szükséged?

    Ha legalább 10 db lángoshoz számolsz: reszelj le 20 dkg sajtot, egy pohár tejfölbe nyomj 3 gerezd fokhagymát, keverd ki kevés sóval. A friss lángosokat kend meg vele és szórd meg a reszelt sajttal.

    Érdekesség, hogy a lángost édesen is ehetitek! Egyszerűen kenjétek feltétnek a baracklekvárt rá, olyan mintha fánkot ennétek!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

    Készíts mellé egy könnyű zöldborsó levest és meg is van az ebéd!