Sütemények

  • sárga túró főkép
    Sütés nélküli sütemények,  Húsvéti menüsor

    Sárga túró

    A sárga túró egy igazi húsvéti csemege, de szerintem bármikor elkészíthető ünnep nélkül is. Sokan nem ismerik, vagy csak hallottak róla, de még nem kóstolták. Én is most készítettem el először, mert már nagyon szerettem volna a húsvéti asztalon látni, és állíthatom, ha édes szájú vagy, te sem csak a látványért fogod megkedvelni ezt a csemegét.

    Mint ahogy sok hagyományos ételünk, a sárga túró is a valláshoz kapcsolódik. Főként vidékeken készítik, többek között Csereháton, a Hajdúságban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A húsvétot megelőző 40 napos böjt után kerülhetett a vasárnapi asztalra, amikor már bőségesen étkezhettek.

    A sárga túró a templomba megy..

    Előtte viszont mindent, a sárga túrót, kalácsot, sonkát, tojást, sót, kenyeret batyuba csomagoltak és elvittek a templomba, hogy a mise után felszenteltessék. Néhány településen a megszentelt kosárral megkerülték a házat, ezzel űzve el a gonoszt és a rossz dolgokat.

    Bár a vallás, illetve a hagyományok megengednék, hogy más időszakban is készüljön túró, de megmaradt húsvéti ételnek, ez adja az ünnepélyes jellegét. Ha bármikor el szeretnéd készíteni, ezt a madártej ízére hasonlító édességet, ez a recept nagyon könnyen lesz követhető!

    Hozzávalók:

    • 1 liter tej
    • 5 evőkanál cukor
    • 1 cs. vaníliás cukor
    • 10 db tojás
    • 5dkg mazsola(elhagyható)
    • fél (bio)citrom reszelt héja
    • 1 csipet só

    Elkészítése:

    Tejet fazékban melegítünk, közben 5 evőkanál cukrot és 1 csomag vaníliás cukrot és egy csipet sót teszünk bele.

    sárga túró tej melegítés
    tej melegítés

    10 db tojást felütünk, elkeverjük, de nem teljesen, csak éppen a sárgája kifolyjon, majd beleöntjük a meleg tejbe.Mazsolát is szórunk bele ízlés szerint, valamint reszelt citromhéjat.

    sárga túró tojások feltörése tálba
    tojások feltörése tálba

    Folyamatosan kevergetve addig főzzük lassú tűzön amíg szétválik a túró és a savó, ekkor a savó feljön a tetejére. Érezni fogjuk, hogy betúrósodik sűrűre a tejes massza.

    sárga túró főzése
    addig főzzük, míg sűrűre nem túrósodik

    Egy konyharuhával/sűrűbb hálós anyaggal(ne legyen öblítő illata) bélelt szűrőbe öntjük és hagyjuk lecsepegni. A vége felé a konyharuha sarkait összekötve, majd a batyut fellógatva csepegtetjük, így belül a túró sajtszerű állagúvá áll össze.

    sárga túró lecsöpög
    hagyjuk lecsöpögni teljesen

    Tányéron hűtőbe tesszük. A végeredmény a jól szeletelhető sárga túró.

    sárga túró készen
    sárga túró készen

    A sárga túró elképesztően jól megy az édes kalácshoz és a sós sonkához is. Még egy indok arra, hogy húsvétkor mindenképp készüljön sárga túró: a tojásfestőknek rengeteg kifújt tojáshéjra van szükségük, ami miatt természetesen rengeteg felhasználandó tojás gyűlik össze. Nem ritka, hogy akár 20-30 tojásból lesz sárga túró egy-egy családnál.

    sárga túró+foszlós kalács
    kalács mellé kitűnő

    Az általam megadott mennyiség 3-4 főnek elegendő sárga túró.

    Jó étvágyat!

    Húsvétra szeretnél egy igazi lágy foszlós kalácsot is sütni? Már mutatom is>>

    Gyere csatlakozz a facebook oldalamhoz, hogy elsőként lásd a legújabb receptjeimet!

  • Gesztenyés alagút főkép
    Krémes sütemények

    Gesztenyés alagút

    A gesztenyés alagút egy szépen szelhető és tálalható krémes süti, aminek a receptje nem hiányozhat a gesztenye imádók táborából. Lehetne a tészta helyett babapiskótát is használni, kicsit megáztatva kávéban mint a tiramisunál, de én jobban kedvelem ezt a kakaós tésztás változatot.

    Döntsétek el ti, hogy miként szeretnétek elkészíteni, a lényeg úgy is a tejszínhabban és a gesztenyében van.

    A receptem egy őzgerincformára van megadva, szorozd annyival a hozzávalókat, ahány formád van amiben el szeretnéd készíteni.

    Gesztenyés alagút hozzávalói:

    Kakaós tésztához:

    • 4 db tojás
    • 3 ek. liszt(BL55)
    • 3 ek kakaópor
    • 4 ek. cukor
    • 0,5 dl olaj
    • 4 ek víz
    • 1 kk. sütőpor

    Krémhez és töltelékhez:

    • 25 dkg gesztenyemassza
    • 3 ek. porcukor
    • 2 csomag expressz zselatin por
    • 4 dl habtejszín(30%-os)
    • 3 ek. rum (lehet aroma)
    • 5 dkg aszalt meggy(vagy friss gyümölcs)

    Csokimázhoz:

    • 10dkg étcsokoládé
    • 1 ek. olaj

    Én ezt a zselatint használom, de természetesen ha neked másik vált be, készítsd azzal

    Áztassuk be az aszalt meggyet meleg vízbe, amihez tegyünk 1 ek. rumot.A sütőt 170°C-ra melegítsük elő.

    Gesztenyés alagút aszalt meggy áztatás
    aszalt meggy beáztatása

    Két tálat készítsünk ki. Az egyikben a tojás fehérjét a másikba a sárgáját tegyük. Először verjük fel kemény habbá a fehérjét.

    Gesztenyés alagút.tészta készítése
    Két tálat veszünk elő, a tojásokat különválasszuk

    A sárgáját a cukorral keverjük kifehéredésig.Mérjük hozzá a lisztet, kakaóport, sütőport, olajat és a vizet.Keverjük össze, végül forgassuk hozzá a fehérjehabot.

    Gesztenyés alagút.tészta készítése 2.
    Kihabosítjuk a tojás sárgát is a cukorral

    Tepsibe sütőpapírra borítsuk ki a süteménymasszát, az őzgerincforma hosszúságára simítsuk el.

    Gesztenyés alagút.tészta méretre
    Sütőpapíron méretre igazítjuk

    A sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük a piskótát, ez alatt elkészítjük a tölteléket. A gyümölcs az én választásom, de anélkül is nagyon finom a gesztenyés alagút, illetve használhatsz az aszalt meggy helyett neked tetsző gyümölcsöt.

    Gesztenyemasszából nedves kézzel 10-15 dekát vékony rúddá sodrunk, pontosan olyan hosszúra, hogy a formába férjen.

    A többit (15 dekát) áttörjük, a porcukorral meg a rummal simára dolgozzuk.

    Gesztenyés alagút. gesztenyemassza előkészítése
    Gesztenyemassza előkészítése

    A tejszínt elkezdjük felverni, közben hozzáadjuk a két csomag expressz zselatint. Ha kemény a hab, összekeverjük a gesztenyés masszával.

    Gesztenyés alagút krém
    Gesztenyés alagút krém

    Ha megsült a tészta és kihűlt, levágunk egy akkora csíkot belőle, amekkora pontosan az őzgerincforma tetejére illik.

    Többit akkorára szabjuk, amekkorával a formát belülről kibélelhetjük,de előtte folpackot tegyünk a formába.

    Gesztenyés alagút összeállítása 1.
    Gesztenyés alagút összeállítása 1.

    A tejszínes krém 1/3 részét egyenletesen belelapátoljuk a piskóta bölcsőnkbe.

    Ráfektetjük középre a gesztenyecsíkot és kétoldalt végig rakjuk a leszűrt meggyel.(vagy a választott gyümölccsel)

    Gesztenyés alagút összeállítása 2
    Gesztenyés alagút összeállítása 2

    A maradék habbal beterítjük az alagutat, a levágott tésztacsíkkal befedjük. Folpackkal bevonjuk és hűtőbe tesszük 1-2 órára.

    Gesztenyés alagút összeállítása 3.
    Gesztenyés alagút összeállítása 3.

    Tálca segítségével kifordítjuk a gesztenyés alagutat a formából és levesszük a folpackot róla.

    Gesztenyés alagút hűtőbe
    Kiborítjuk tálcára

    A csokoládét összekockázzuk és vízgőz fölött megolvasztjuk. Ha selymesen egynemű, egy kis olajat teszünk hozzá, összekeverjük és leöntjük vele a süteményünket.

    Gesztenyés alagút csokimáz készítése
    csokimáz készítése
    Gesztenyés alagút megvágva
    Ha megszilárdult a csokimáz, szeletelve tálaljuk

    Ráhelyezheted ennél a műveletnél a gesztenyés alagutat rácsra és alá egy tepsi-tálca mehet, hogy a csokoládé ne álljon meg a sütemény mellett. Én nem ezt tettem, mert szeretem a megszilárdult csokit is megenni, nem zavart a csokitócsa a süti mellett, bár esztétikailag biztosan szebb lenne tiszta tálcán.

    Lenne számodra egy csoda szép vörös színű torta receptem!Ha érdekel kattints ide>>

    Örülnék ha csatlakoznál a facebook csoportomhoz, várlak szeretettel itt>>

  • Gluténmentes almás pite főkép
    piték

    Gluténmentes almás pite

    A gluténmentes almás pite ha édesítőt használsz cukor helyett, diétába is remekül beilleszthető. Magas rosttartalmának köszönhetően jót tesz az emésztésnek, de az útifűmaghéj miatt sok folyadékot kell fogyasztani étkezés után. Laktózérzékenyeknek a vajnál kell laktózmenteset használni,így a tojáson kívül, mindenmentessé is tehető a receptünk.

    Gluténmentes almás pite hozzávalói:

    Tésztához:

    • 25 dkg kölesliszt
    • 10 dkg tápióka keményítő
    • 1 ek útifűmaghéj
    • 9,5 dkg hideg vaj
    • 1 tojás
    • 1 ek. kristálycukor(édesítő)
    • 7 – 8 ek. hideg víz
    • 2 ek. darált keksz

    Töltelékhez:

    • 80 dkg alma
    • 2 – 3 ek. kristálycukor, attól függ, mennyire édes az alma, vagy édesítőszer
    • 2 tk. fahéj

    Ez a mennyiség egy 22 cm-es pitesütő forma méretéhez elegendő. Elkészítési idő :kb. 70 perc+ a 45 perc sütési idő.

    A köleslisztet, a tápióka keményítőt, a cukrot(édesítőt) és az útifűmaghéjat egy tálban alaposan elkeverjük.

    A hideg vajat kockákra vágjuk, és belemorzsoljuk a lisztbe úgy, hogy nagyobb vajdarabok maradjanak benne. (kb borsó nagyságúak) Ezután a tojást is a lisztbe dolgozzuk. Végül a vizet evőkanalanként hozzáadjuk a lisztes keverékhez. Egyszerre csak egy kanállal adjunk hozzá, amikor azt felvette a liszt, jöhet a következő.

    Gluténmentes almás pite tészta 1
    Tészta összeállítása

    Sima tésztát gyúrunk,ketté vesszük, egyik fele kicsit nagyobb legyen, ez lesz az alja, majd fóliába tekerve egy órára a hűtőbe tesszük.

    Gluténmentes almás pite két tészta
    Két részre osszuk a tésztát és becsomagolva hűtőbe tesszük

    Az almát meghámozzuk, kimagozzuk, majd lereszeljük.

    A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.

    Gluténmentes almás pite alma reszelése
    Az almát lereszeljük

    A tésztát kivesszük a hűtőből nagyobb rész lesz a piténk alja, ezzel kezdünk. A munkalapot megszórjuk liszttel, és a tésztát kicsit megnyújtjuk. Ha nem kerámia, vagy tapadásmentes formát használunk, akkor vajazzuk és lisztezzük ki. Kézzel kinyomkodjuk a formába a tésztát. Szórjuk meg kevés darált keksszel, hogy ne áztassa el az alma a tésztánkat.

    Gluténmentes almás pite formába 1
    A tésztára szórjunk darált kekszet.

    Az almát egyenletesen elosztjuk a tésztán, megszórjuk a cukorral(édesítővel) és a fahéjjal. A második lapot kinyújtjuk 3-4 mm vékonyra és szaggató formával kiszúrjuk, és az almára helyezzük a tészta formákat.

    Gluténmentes almás pite formába 2
    Tetejére szaggassuk a tésztaformákat.

    A gluténmentes almás pitét előmelegített sütőben 45 perc alatt készre sütjük, amíg a teteje aranybarna színt nem kap a tésztánknak. A tetejét ízlés szerint meg lehet szórni porcukorral, vagy édesítővel, de szerintem enélkül is nagyon finom lesz a süteményünk.

    Gluténmentes almáspite megsülve
    Gluténmentes almás pite megsülve

    Jó étvágyat!

    Érdekel egy izgalmas mindenmentes zsemle recept?

    Gyere csatlakozz a facebook csoportomhoz, ahol megosztom a legfrissebb receptjeimet!

  • Túrós batyu főképe
    Kelt tészták

    Túros batyu-gazdag töltelékkel

    A túrós batyu igen sokunk kedvence, mondhatni az örök péksütemény, aminek a receptjét generációk adják át egymásnak. Az én receptem sem új keletű, igyekeztem a hagyományos módon elkészíteni, mert szeretem a régi ízeket. Amit ennek érdekében megtettem, hogy házi túrót és tojást használtam, a többi hozzávaló természetesen bolti, de abból főzünk amink van,nem csüggedünk, így is nagyon-nagyon finom lett.

    Túrós batyu hozzávalói:

    A tésztához:

    • 50 dkg liszt(BL55)
    • 2,5 dkg élesztő
    • 1,5 dl langyos tej
    • 2 ek. cukor
    • 8 dkg margarin
    • 1 tojás
    • 1 csipet só

    A töltelékhez:

    • 25 dkg túró
    • 3 ek cukor
    • 1 cs. vaníliás cukor
    • 1 citrom reszelt héja
    • 1 ek tejföl
    • 1ek búzadara
    • 1 tojás
    • 5 dkg mazsola(ízlés szerint elhagyható)

    Áztasd be a mazsolát meleg vízbe, én tettem bele egy kis kanál rum aromát, jobb íze lesz tőle

    Túrós batyu mazsola
    A mazsolát beáztatjuk

    A langyos tejben a cukorral futtassuk fel az élesztőt

    Túrós batyu élesztő felfuttatása
    élesztő felfuttatása

    A tésztához szitáljuk a lisztet egy keverő tálba,tegyük hozzá az olvasztott vajat, pici sót, középre öntsük az élesztős-cukros tejet.

    Túrós batyu tészta
    Tészta összeállítása

    Dagasszuk géppel 7-8 percig, vagy kézzel amíg szép sima és egységes tésztát nem kapunk. Pici olajjal kikent dagasztótálban hagyjuk lefedve 1 órát kelni.

    Túrós batyu dagasztás, kelesztés
    Túrós batyu dagasztás, kelesztés

    Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót áttörjük, és a hozzávalókkal alaposan kidolgozzuk, de csak a tojás sárgájával. A fehérjét habbá verjük és a legvégén lazán hozzákeverjük.Mehet a hűtőbe felhasználásig.

    Túrós batyu töltelék
    Töltelék elkészítése

    A tészta ha duplájára kelt, kiborítjuk lisztezett pultra és sodrófával téglalap alakúra-ujjnyi vékonyra nyújtjuk.

    Túrós batyu tészta nyújtása kockákra vágása
    tészta nyújtása kockákra vágása

    A sütőt 180-fokra előmelegítjük és10x10 cm-es kockákra vágjuk a tésztát, közepébe túrótölteléket rakunk. Szemben lévő két-két csücskét összecsípjük, tojásfehérjével megkenjük, és letakarva 1/2 óráig kelni hagyjuk.

    Túrós batyu készítése
    Töltés, és sarkok összecsípése

    Sütőbe tesszük és kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.Ha kihűlt, porcukorral tálaljuk.

    Túrós batyu sütése
    Sütés előtt felvert tojásfehérjével lekenjük

    A túrós batyut másnapra eltéve hűtőben tároljuk, jól bezacskózva, így egy kis langyosítás után tudjuk fogyasztani és nem lesz „hűtőízű”. Természetesen a mazsola helyett dúsíthatjuk gyümölcsökkel, leginkább a meggy, barack, áfonya passzol hozzá, de akár többféle aszalványt is beáztathatunk,és hozzákeverhetünk a túróhoz.

    Túrós batyu megsült
    Túrós batyu megsült

    Jó étvágyat!

    Mit szólnál egy finom csavart kalács recepthez?

    Kövesd a facebook mindmegtettem oldalam, hogy azonnal lásd az új receptjeimet, amikor feltöltöm!

  • Medvehagymás pogácsa főkép
    Kelt tészták

    Medvehagymás pogácsa

    A medvehagymás pogácsa a március-április hónap sztárja. Egy természet közeli sétával, vagy erdei kirándulással magunk által megszedhető, de a piacokon és boltokban is megkapható szezonálisan a medvehagyma. Kérlek ha magad szeded jól nézd meg, mert a mérgező gyöngyvirág leveleivel összetéveszthető. Legjobb tippem, hogy dörzsöld meg a levelet, a fokhagymáéhoz hasonló illatot kell érezned.

    Jelen törvényi szabályozás szerint, magánszemély naponta, saját felhasználására 2 kg mennyiséget gyűjthet állami, nem védett területen. Természetvédelmi területen a gyűjtése egyértelműen tilos…tovább

    Medvehagymás pogácsa hozzávalói:

    • 50 dkg liszt(BL55)
    • 2,5 dkg élesztő
    • 1 kk cukor
    • kb. 2,5 dl tej
    • 1 tojás
    • 3 ek. tejföl
    • 10 dkg olvasztott vaj
    • 0,5 dl olaj
    • egy csomag medvehagyma
    • 1 tk só
    • 1 tojás sárgája a tetejére

    Medvehagymás pogácsa elkészítése:

    A langyos tejhez hozzáadjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, majd felfuttatjuk

    Medvehagymás pogácsa
    élesztő felfuttatása

    A lisztet keverőtálba szitáljuk, hozzáadjuk az egész tojást, hozzákeverjük a tejfölt, egy teáskanál sót, majd ehhez keverjük a felfutott élesztőt. Ezután elkezdjük dagasztani. Puha, ruganyos tésztát kell kapnunk. Ha túlságosan keménynek tűnik, akkor adjunk még hozzá egy kis tejet. Ha a tésztánk majdnem teljesen egynemű, akkor dagasszuk bele az olajat is.

    MEDVEHAGYMÁS POGÁCSA
    tészta dagasztása

    Ha elkészültünk, letakarva egy órán át langyos helyen kelesztjük.

    Kelesztjük egy órát

    Ha megkelt, egy lisztezett felületen nagyjából ujjnyi vastagra kinyújtjuk a tésztát. Bőségesen megkenjük az olvasztott zsiradékkal, rászórjuk az aprított medvehagymát.

    Medvehagymás pogácsa, tészta nyújtása
    tészta nyújtása

    Feltekerjük az egészet a hosszabbik oldaltól indulva. Ezután a tekercs két végét felhajtjuk egymásra.

    Medvehagymás pogácsa, tészta tekerés, hajás
    tészta tekerés, hajtás

    Rövid pihentetés után újra kinyújtjuk a tésztát. Nem lesz könnyű művelet, óvatosan végezzük, ne szakítsuk el a tésztát. Nem kell vékonyra, bő ujjnyira.

    Kiszaggatjuk pogácsa szaggatóval, vagy pohárral és sütőpapírra helyezzük egy tepsiben. Hagyni kell egy 20 percet még pihenni, megkenjük tojássárgájával és mehet a 180°C-os sütőbe, kb. 20 percre, míg aranybarnára sül.

    l

    A medvehagymás pogácsánk a feltekeréstől kapott sok réteget, amit megsülve gyönyörűen láthatunk,az állaga pedig légiesen könnyű és a vajtól omlós lesz. Szeretem ezt a receptet, mert a tavasz ízét hozza el már sütés közben is, és a medvehagyma jótékony hatását is megkapjuk vele.

    Medvehagymás pogácsa készen
    Medvehagymás pogácsa készen

    Jó étvágyat!

    Mire jó a medvehagyma?

    Kedvelt fűszernövényünk, melyet frissen ajánlott felhasználni saláták, levesek, főzelékek, pestók és tészták készítésére.Fokozza az étvágyat és az emésztőrendszer működését. Vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatása ismert, C-vitamin tartalmának köszönhetően pedig javítja a szervezet ellenálló-képességét, immunerősítő hatással bír. Kiváló vértisztítóként tartják számon a népi gyógyászatban. Csökkenti a vércukor és koleszterein szintet.

    Medvehagymás borogatás

    A medvehagymát a kozmetikai ipar felhasználja alapanyagként különböző krémek, kenőcsök és cseppek előállításakor. A népgyógyászat a főzetéből azonban borogatást is készít, amellyel a bőr gombás megbetegedéseit és a nehezen gyógyuló sérüléseket kezeli.

    Mit szólnál egy finom vajas kifli recepthez?

    Kövesd a facebook mindmegtettem oldalam, hogy azonnal lásd az új receptjeimet, amikor feltöltöm!

  • Zserbó, gazdag dió töltelékkel főkép
    Sütemények

    Zserbó, gazdag dió töltelékkel

    A zserbó akkor igazán finom, ha a töltelék nem vékonyabb a tészta rétegeknél. Tudom, hogy drága a dió, de akkor süssünk zserbót, ha sikerül legalább egy 50-60 dkg diót szereznünk, vagy vennünk. Én személy szerint gyűlölöm a diópótlók ízét, meg sem eszem az abból készült süteményt.

    Sajnos épp az ára miatt sokszor tapasztalom,hogy igazi diós zserbót egyre kevesebb helyen sütnek.

    A zserbó sok dióval és étcsokoládés bevonattal az igazi

    Érdemes figyelni a kistermelők, saját kertjükből terményeiket kiárusítók hirdetéseit, minden évben kínálnak eladásra saját diót. Olcsóbb szebb és frissebb mint amit a boltokban kapunk. Ha sikerül nagyobb mennyiséghez jutni, érdemes lefagyasztani kisebb adagokban.

    Zserbó gazdag dió töltelékkel hozzávalói:

    Tésztához:

    • 1 dl langyos tej
    • 2 dkg élesztő
    • 10 dkg cukor
    • egy kk sütőpor
    • 70 dkg liszt
    • 20 dkg margarin(vaj)
    • 15 dkg zsír
    • 2 tojás
    • 1 csipet só

    Töltelékhez:

    • 60 dkg dió
    • 50 dkg kristálycukor
    • 5 dl sárgabarack lekvár( házi a legjobb)

    Mázhoz:

    • 20 dkg 50%-os étcsokoládé
    • 2 evőkanál olaj

    Elkészítése:

    A tejben egy kanál cukorral elmorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk.

    Zserbó, gazdag dió töltelékkel élesztő felfuttatása
    élesztő felfuttatása

    Keverő tálba minden hozzávalót kimérünk a tésztához és összedolgozzuk az élesztős tejjel. A tejet óvatosan adjuk hozzá, a felfutott élesztő mindenképp kerüljön bele, de a sok zsiradék miatt, nem biztos, hogy felveszi az 1 dl-et! Kb 1 órát kelesztjük.

    Zserbó gazdag dió töltelékkel tészta kidolgozása
    tészta kidolgozása, kelesztés

    Négy gombócot készítünk és mindegyiket egyesével kinyújtjuk kb 3 mm vékonyra.

    Zserbó, gazdag dió töltelékkel lapok nyújtása
    tészta lapok nyújtása

    Az első három lapot ugyanúgy rétegezzük. Megkenjük lekvárral, majd megszórjuk a cukros darált dióval.

    Zserbó, gazdag dió töltelékkel összeállítás 1.
    lapok összeállítása
    Zserbó, gazdag dió töltelékkel összeállítás 2
    összeállításkor mind a 3 lapot megtöltjük

    A negyedik lappal lefedjük és villával megszurkáljuk, hogy a gőz tudjon távozni.

    Zserbó, gazdag dió töltelékkel összeállítás után szúrkálás
    a felső lapot megszurkáljuk villával

    A sütőt előmelegítjük 180°C-ra és amíg bemelegszik,(kb 15 perc), addig hagyjuk kelni az összeállított süteményünket. Középre tesszük, és kb 45-50 perc alatt megsütjük. Látjuk, ha világosbarna a teteje, kész a zserbó. Hideg helyre tesszük, hogy kihűljön teljesen.

    A zserbó gazdag dió töltelékkel már kész, a csokimáz elkészítése az utolsó lépés

    A legegyszerűbben csokimázat így tudsz készíteni, és ez elronthatatlan. A 20dkg felkockázott min. 50%-os csokit tedd lábosba , ami alá egy másik lábosban vizet teszel melegedni. Ha a vízgőz fölött megolvadt a csokoládé, két evőkanál olajat keverj hozzá, ettől szép fényes lesz és nem fog törni szeleteléskor.

    Zserbó, gazdag dió töltelékkel csokimáz készítése
    csokimáz készítése
    Zserbó, gazdag dió töltelékkel készen
    Zserbó, gazdag dió töltelékkel készen

    Jó étvágyat!

    Kis érdekesség a zserbóról: A hagyomány szerint Gerbeaud Emil (1854–1919) svájci cukrászmester találta fel a süteményt.

    Érdekel az amerikai almás pite receptje?

    Gyere csatlakozz a facebook csoportomhoz, ahol megosztom a legfrissebb receptjeimet!

  • csavaros-kakaos-kalacs-jucustol főkép
    kalácsok,  Kelt tészták

    Csavaros kakaós kalács Jucustól

    A csavaros kakaós kalács Jucus saját receptje..volt, mivel így már mi is el fogjuk tudni készíteni. Egy egyszerű dagasztott tészta alapunk van, a végleges formáját egy kis rafinációval fogjuk kialakítani. Pontosan mutatom és írom, hogy mit csinálunk, de ne aggódjatok, egyszerű lesz, menni fog!

    Csavaros kakaós kalács hozzávalói:

    Két tésztát állítunk össze, ezért mindenből duplázunk külön tálban.

    Az élesztőt egyben futtassátok fel a tejjel, csak felezzétek el.

    • 5 dkg élesztő(szárazból 2 csomaggal)
    • 3 dl langyos tej egy tk.cukorral, ebben fut az élesztő
    • 2x 40 dkg liszt(B55)
    • 2×5 dkg olvasztott vaj vagy margarin
    • 2x csipet só
    • 2x 6 dkg cukor
    • 2 evőkanál kakaópor, egy kevés vízben kikeverve (csak az egyik tésztához kell)

    Ebből a mennyiségből két rúd kalácsunk lesz.

    Készíthetitek a megadott mennyiséget egyben is és felezés után hozzá dolgozzátok a kakaós masszát. Jól kidagasztjuk a tésztát és kelesztjük letakarva maximum egy órát. Ha jó idő van a konyhádban fél óra is elég lesz.

    Ha duplájára keltek a tészták, mindkettőből egyformán elfelezve gombócokat készítünk.

    A négy gombócot felváltva kinyújtjuk kb. 5 mm vékonyra. Egy fehér majd egy kakaós lapot teszünk egymásra, ez a két kalács alapja.

    Csavaros kakaós kalács két tésztagombóc készítése
    2 tésztát készítünk
    Csavaros kakaós kalács nyújtás, lapok egymásra helyezése
    Kinyújtott lapokat párban egymásra helyezzük
    Csavaros kakaós kalács 4 gombócra szedni
    4 gombócra szedni

    Csatlakozz a facebook csoportomhoz, hogy értesülj a legfrissebb receptjeimről!

    mindmegtettem facebook

    Elkezdjük feltekerni a két egymáson fekvő tésztalapot, úgy 1/3-ig. A maradék részeket kb centinként felvágjuk a tekerésig. Ezeket a csíkokat egyesével összecsavarjuk.

    Csavaros kakaós kalács bevagdosása
    kalács bevagdosása
    Csavaros kakaós kalács csavarás, tekerés
    tésztacsíkokat össze csavarjuk

    A csavarásokkal körbetekerjük a kalácshengerünket, szép sorban szorosan. Sütőpapírra tepsibe tesszük és kelesztjük 20 percet.

    180C°-ra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütjük.

    Csavaros kakaós kalács sütése
    180C°-on megsütjük

    Mint minden kelesztett tésztának, a csavaros kakaós kalácsnak is a lelke a hőmérséklet. A liszt is legyen behozva hideg helyről felhasználás előtt egy órával legalább. Minél melegebb helyen kelesztünk, annál rövidebb idő alatt fog a tészta beindulni, ezáltal az elkészítési idő is megfeleződhet.

    Jó étvágyat!

    Érdekel a tojás nélküli mákos kalácsot receptje?

  • Vörös bársony torta
    mascarpone krémmel készült torták

    VÖRÖS BÁRSONY TORTA

    A színével is tündököl a vörös bársony torta. Ha szeretnél egy szép piros tortával kedveskedni, aminek fehér krém pompázik a tetején megtaláltad a megfelelő receptet hozzá.

    Könnyen és gyorsan elkészíthető. Egy 20 cm-es tortaformára lesz szükséged ennél a mennyiségnél.

    Amerika kedvenc tortája, eredeti nevén red velvet már Európát is meghódította. Ünnepnapokon különleges színével a terített asztal dísze.

    Vörös bársony neve a színe és a tésztája selymességére utal. A mascarponés krémmel a tetején lesz a süteményünk igazán finom. Tökéletes szerelmünk születésnapjára, vagy gyerekekenek, a színe és íze miatt biztos sikert aratunk vele. Muffin formában is elkészíthető desszertnek.

    Vörös bársony torta elkészítése

    Külön keverjük össze a száraz hozzávalókat és külön a nedves-folyékony hozzávalókat.

    A torta tészta hozzávalói:

    száraz hozzávalók:

    nedves-folyékony hozzávalók:

    • 25 dkg liszt
    • 1 cs. sütőpor
    • csipet só
    • 2 ek. kakaópor
    • 30 dkg kristálycukor
    • 10 dkg puha vaj
    • 2 db tojás
    • 1 kis pohár joghurt
    • 1 tk. piros ételfesték

    A száraz hozzávalókat egy tálba szitálva összekeverjük.A vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd apránként joghurtba keverjük a piros ételfestéket és a tojásos masszába tesszük. A masszát jól eldolgozzuk a száraz hozzávalókkal.

    Vörös bársony muffin tészta összekeverése
    Tészta összekeverése

    A 20 cm-es tortaformába vágjunk sütőpapírt vagy kenjük ki vékonyan vajjal, hogy ne ragadjon bele a tésztánk sütés közben.

    A sütőt előmelegítjük 180C°-ra és kb. 40 perc alatt megsütjük a vörös bársony torta tésztáját.

    Vörös bársony torta.sütése
    Vörös bársony torta sütése

    Sütőből kivéve egy kicsit várjunk, majd vegyük le az oldalát a tortaformának. Egy tálca segítségével fordítsuk le az alját, így az egyenletes alsó rész lesz a teteje. Jöhet a krém, amíg kihűl a torta teljesen

    Mascarpone krém hozzávalói és elkészítése:

    • 25 dkg mascarpone
    • 2 dl habtejszín(min.30%-os)
    • 1 cs. vaníliás cukor
    • 1 cs. habfixáló

    A tejszínt kemény habbá verjük, a vaníliás cukorral és a habfixálóval. Összekeverjük a mascarponéval és habzsákba töltjük

    Vőrös bársony
    mascarpone krém elkészítése

    A kihűlt tortalapot ketté vágjuk. A krémet két felé osztjuk. A közepére és a tetejére. Díszíthetjük színes cukorkákkal-gyöngyökkel,csokireszelékkel, aszalt gyümölcs forgáccsal, szeletelt mandulával, ami éppen eszedbe be jut, vagy van otthon kéznél.

    vörös bársony torta készen
    vörös bársony torta készen

    Jó étvágyat!

    Elkészítheted muffinként is>>

    Kövesd a facebook oldalam és csatlakozz, hogy láthasd a legfrissebb recept megosztásaim!

  • amerikai almás pite sós karamellás öntettel-
    piték

    Amerikai almás pite sós karamellás öntettel

    Az amerikai almás pite nyakon öntve sós karamellás öntettel és egy gombóc vanília fagyival maga a földi mennyország! Olyan fantasztikus ízharmóniát kapunk,ami egy szép tálalással örök kedvencé teszi a desszertek között ezt az édességet.

    Nehéz egyszerű süteménynek nevezni, inkább az almás pite királyaként nevezném, ha kipróbáljátok egyet fogtok érteni velem!

    Ez is Amerikáé?

    Amerika egy nagy „olvasztó tégely”, és ez az almás pitéjükre is elmondható. A világ különböző országaiból vándoroltak be saját almás süti receptjükkel, így ami ebből „kiforrt” megkapta ezt a kontinens jelzőt. Nekünk magyaroknak is megvan a jól ismert receptünk amit mi nagyon szeretünk és sütjük is gyakran.

    Ha másért nem a változatosság kedvéért ez egy igazán különleges és finom desszertötlet, ami a Várpalotainfó kedvencévé nőtte ki magát az évek összejövetelei során.

    Amerikai almás pite sós karamellás öntettel hozzávalói:

    A tészta hozzávalói:

    • 25dkg hideg vaj
    • 30dkg finomliszt
    • 6 ek. víz

    Almás töltelék hozzávalói:

    • 70 dkg alma kockázva
    • egy ek. vaj
    • 15 dkg barna cukor
    • 1/2 citrom reszelt héja
    • 2 kis db. fahéj
    • 4-5 db.szegfűszeg egész
    • vanília kivonat

    Sós karamellöntet hozzávalói:

    • 20 dkg barna cukor
    • 10 dkg vaj
    • 2 dl habtejszín

    • A pite tésztával kezdünk. A lisztet a sóval együtt tálba mérjük, belereszeljük fél citrom héját is .
    • A kicsire felkockázott hideg vajat gyors mozdulatokkal eldolgozzuk a lisztben.
    • 6 evőkanál hideg vizet teszünk hozzá és összedolgozzuk hamar, ne melegítse át a kezünk.
    • Egy kisebb és egy nagyobb részre osztjuk. A kész tésztát lefóliázva a hűtőbe tesszük pihenni.Érdemes lapos kör alakban formázni már most.
    Amerikai almás pite sós karamellás öntettel tészta
    pite tészta összedolgozása

    Az almákat megpucoljuk, kicsumázzuk és kis kockákra vágjuk.

    amerikai almás pite alma felkockázása
    Kis kockákra vágjuk az almát

    A sütőt ilyenkor már bekapcsoljuk 180C°-ra. Egy tapadásmentes serpenyőben a 15 dkg barna cukrot enyhén megkaramellizálunk.

    Erre rászórjuk a megpucolt és felkockázott almát és és az evőkanál vajat. Fahéjjal, szegfűszeggel és vaníliával ízesítjük.Kb 10 percig főzzük, amíg az alma már nem tűnik nyersnek, majd félretesszük hűlni.

    Amerikai almás pite alma párolása
    a karamellben az almát megpároljuk

    Ha ezzel megvagyunk, kivehetjük a hűtőből a pite tésztáját és először a nagyobbik lapot kinyújtjuk vékonyra, legyen nagyobb mint a sütőformánk.

    A megmaradt széleket a forma tetején leszedjük körben.Belehalmozzuk az almát és körben ráhajtjuk az alsó tésztát.

    körbe ráhajtjuk az töltelékre a tésztát
    amerikai almás pite tészta nyújtása
    a nagyobb pite tészta kerül alulra

    A tetejét szintén nyújtás után rátesszük és lefedjük vele. Megkenjük bátrabban vajjal és bevagdaljuk, mintha pizzát szeletelnénk 8 szeletben.

    Legvégül megszórjuk barna cukorral és mehet sülni az eddigre már bemelegedett sütőnkbe 40 percre.

    almás pite összeállítása
    lefedés után megkenjük vajjal

    Amíg sül az amerikai almás piténk, elkészítjük a sós karamellt, ami nagyon gyorsan megvan és a legfinomabb része a süteményünkben. Ha nem fogy el az összes, nyugodtan hűtőben tárolhatjuk egy lezárt üvegben, egy hétig is eláll. Akár gyümölcsre, fagyira palacsintára vagy más sütikhez is tökéletesen felhasználható.

    • A 20dkg barna cukrot karamellizáljuk meg rendesen. Először elolvad, majd kicsit nekiáll pezsegni, ekkor tudjuk, hogy kész.
    • Mehet hozzá a 10 dkg vaj és a tejszín.
    • Habzik és gőzölög, nem kell megijedni, hagyni kell összefőni.
    • Amikor szép homogén szerkezetű és selymes színe lesz, ekkor kész.
    • Mehet hozzá egy kk só, összekeverjük és elkészültünk.
    amerikai almás pite karamell
    karamellizáljuk a barna cukrot
    amerikai almás pite készülősós karamell
    hozzáadjuk a vajat, tejszínt
    amerikai almás pite kész sós karamell
    a kész sós karamell öntet

    Ha megsült az amerikai almás piténk egy kicsit érdemes várni a szeleteléssel és a tálalással, mert a töltelék is nagyon forró a fogyasztáshoz. Ez a legnehezebb része az egésznek.

    amerikai almás pite megsütve
    a sütőből kivéve az amerikai almás pite

    Ennél a süteménynél ahhoz, hogy igazán gusztusos legyen tálalás után, semmi más dolgunk nincs, mint a szeleteket meglocsolni a sós karamellás öntettel és mellé tenni egy gombóc vanília fagylaltot.

    amerikai almás pite tálalása
    amerikai almás pite sós karamellás öntettel

    Az amerikai almás pitét sós karamellás öntettel és vanília fagyival akkor tálalod igazán jól, ha teszel ki a terítékhez a villa mellé egy kiskanalat is, a vendégeid értékelni fogják, hogy minden cseppjét megehetik.

    Jó étvágyat.

    Érdekel egy izgalmas muffin, ami krémes és látványos?

    Gyere csatlakozz a facebook csoportomhoz, ahol megosztom a legfrissebb receptjeimet!

  • Vörös bársony muffin főkép
    Kevert tészták

    VÖRÖS BÁRSONY MUFFIN

    A színével is tündököl a vörös bársony muffin, ezért ha szeretnél egy látványban különlegesebb a sütemények sokaságából kirívóbb, finom édességgel sikert aratni, ezzel a recepttel biztosra mehetsz.

    Könnyen és gyorsan elkészíthető. Ha nincs muffinformád egy tortaformában is megsütheted, vagy kisebb tepsiben, a végeredmény szempontjából nincs jelentősége.

    Amerika kedvenc tortája, eredeti nevén red velvet már Európát is meghódította. Ünnepnapokon különleges színével a terített asztal dísze.

    Vörös bársony neve a színe és a tésztája selymességére utal. A mascarponés krémet semmiképp ne hagyjuk le a tetejéről, attól lesz a süteményünk igazán finom. Tökéletes gyerekeknek rendezvényekre, a színe és íze miatt biztos sikert aratunk vele. Muffin formában megsütve könnyen kínálhatóvá tesszük.

    Vörös bársony muffin elkészítése

    Mint minden muffin ez is olyan kevert tészta, melyhez külön keverjük össze a száraz hozzávalókat és külön a nedves-folyékony hozzávalókat.

    A muffin tészta hozzávalói:

    száraz hozzávalók:

    nedves-folyékony hozzávalók:

    • 25 dkg liszt
    • 1 cs. sütőpor
    • csipet só
    • 2 ek. kakaópor
    • 30 dkg kristálycukor
    • 10 dkg puha vaj
    • 2 db tojás
    • 1 kis pohár joghurt
    • 1 tk. piros ételfesték

    A száraz hozzávalókat egy tálba szitálva összekeverjük.A vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd apránként joghurtba keverjük a piros ételfestéket és a tojásos masszába tesszük. A masszát jól eldolgozzuk a száraz hozzávalókkal.

    Vörös bársony muffin tészta összekeverése
    Tészta összekeverése

    A muffin sütőbe ha nem szilikonos tegyünk minden fakkba muffinpapírt, vagy kenjük ki vékonyan vajjal, hogy ne ragadjon bele a tésztánk sütés közben.A papír szerintem külön csomagolást is ad, így fogyasztáskor könnyebben kézbe vehető lesz a sütemény.

    Vörös bársony muffin formába kanalazása

    A sütőt előmelegítjük 180C°-ra és kb. 20 perc alatt megsütjük a vörös bársony muffinunkat.

    vorosbarsony-maffin-1
    Vörös bársony muffin sütése

    Megvárjuk míg kihűlnek a sütemények, majd egy kiskanál segítségével, a tetején középen mélyedést vájunk, és a kiszedett tésztát félretesszük. Csináltunk helyet a mascarponés krémnek, a félretett tésztát pedig kézzel elmorzsoljuk, ez lesz majd a díszítésünk. Jöhet a krém..

    Mascarpone krém hozzávalói és elkészítése:

    • 25 dkg mascarpone
    • 2 dl habtejszín(min.30%-os)
    • 1 cs. vaníliás cukor
    • 1 cs. habfixáló

    A tejszínt kemény habbá verjük, a vaníliás cukorral és a habfixálóval. Összekeverjük a mascarponéval és habzsákba töltjük

    Vőrös bársony
    mascarpone krém elkészítése

    A díszítés a habzsák segítségével felteszi a koronát a vörös bársony muffinra. A félretett morzsával megszórjuk a habtetőket, de használhatunk bármilyen díszítő anyagot. Színes cukorkákat-gyöngyöket,csokireszeléket, aszalt gyümölcs forgácsot, szeletelt mandulát,ami éppen eszedbe be jut, vagy van otthon kéznél.

    Jó étvágyat!

    Érdekel egy igazi amerikai almás pite recept?

    Gyere csatlakozz a facebook csoportomhoz, ahol megosztom a legfrissebb receptjeimet!