-
Levendula metszése ősszel
A levendula metszése ősszel az egyik legfontosabb lépés a levendulabokrok egészséges és erős növekedésének fenntartásához. Az őszi metszés segít megszabadulni a régi, elszáradt hajtásoktól, és elősegíti a friss hajtások kialakulását a következő évben. Nálam nemrég fejeződött be a másodvirágzás, így leszüretelés után el is kezdtem a bokrok formázását.
Levendula metszése formás kerekre
Mielőtt nekiállnánk, fontos megjegyezni, hogy nem mindegy, hogy milyen idős bokorból szeretnénk a gömbformát kialakítani és az is számít, hogy a növényt mennyi napfény éri. Ha csak egy fél napig éri, akkor könnyen előfordulhat, hogy a fény irányába növekszik, így nem lehet olyan szép formát kialakítani.
Minden évben egészen csemete koruktól kell metszeni a levendulát, vigyázva a bokor fás tövére. Mindig csak addig, ahol vannak új hajtások a fás rész alatt, ott elkezdhetjük óvatosan metszeni, hogy elősegítsük az alsó levelek növekedését. Minden évben metsszünk egy kicsivel többet belőle! Kora tavasszal még lehet bátrabban metszeni, akkor már nem fenyegeti a visszavágott részeket az elfagyás, de ősszel erre is gondolni kell!
Figyeljünk oda, mert, ha túl közel metsszük a fás szárhoz, akkor a levendula elpusztulhat!
Itt vannak azok a lépések, amelyeket követni kell az őszi levendula metszése során:
- Várjuk meg az ideális időpontot: Az őszi metszést a levendulabokrok virágzási időszakát követően, általában szeptember vagy október hónapban végezzük. A növényeknek még van idejük regenerálódni a hideg hónapok előtt.
- Vágjuk vissza a hajtásokat: Használjunk ollót vagy metszőollót, és vágjuk vissza a levendulabokrok hajtásait kb. egyharmadukig. A vágás során távolítsuk el a régi, elszáradt vagy sérült hajtásokat is.
- Ne metszük túl: Fontos, hogy ne metszük túl a levendulabokrokat, mert a túlzott metszés károsíthatja a növényt. Hagyjunk legalább egy kis zöld hajtást a bokrokon.
- Tisztítsuk meg a területet: Az eltávolított hajtásokat és levágott részeket távolítsuk el a növények körül, hogy ne okozzanak betegségeket vagy rothadást.
- Trágyázás: Az őszi metszést követően érdemes a levendulabokrokat trágyázni, hogy biztosítsuk számukra a szükséges tápanyagokat a téli pihenő idejük során.
Idős levendula metszése ősszel
Az idős levendula metszésének is az alapszabályai megegyeznek a korábban leírtakkal. Tehát alapszabály, hogy a nem fásodott részeket metsszük, és kellőképpen jelentős mértékben. Az elfásodott részeket, csak abban az esetben távolítjuk el, amennyiben elhaltak. Bizonyos esetekben ha nagyon elöregedett a bokor nincs értelme tovább kínlódnunk. Ez esetben el kell távolítanunk, és mérlegelhetjük, hogy fiatal tövekkel pótoljuk.
Új levendulabokrok ültetése
A levendula fő igénye a minél több napsütés, és a zavartalan meleg, ezért a kert legfényesebb, legmelegebb részeibe ültessük. A levendula talajigénye alig számottevő, kedvence a meszes, agyagos, tápanyagokban szegény föld, de az átlagos kerti föld minden esetben megfelelő, sőt, az sem gond, ha a terület köves, sziklás, olyannyira, hogy sziklakertbe is telepíthetjük!
- Ha van saját levendulánk, bátran szaporíthatjuk dugványozással, bujtatással és tőosztással is.
- Magról is nevelhetünk levendulát! Hosszadalmasabb, míg virágzó tövet nyerünk a magokból, de ősszel bátran kísérletezhetünk, a tavaszi meleg be fogja indítani a fejlődését.
- Kertészetből választhatunk levendula palántát, amit kezdetben gyakoribb öntözéssel még tél előtt kellő gyökérzetet ersztve tudunk majd nevelgetni.
A levendula méltatását szinte bármely kedvező tulajdonságával el lehetne kezdeni, azonban én mindig a jól ismert, jellegzetes illatot említem elsőként! A kerti növények összeválogatásánál ugyanis gyakran kevesen gondolnak arra, hogy az ízléses látvány mellett finom illatok is átjárják a kertet, pedig az élmény annál teljesebb, minél több érzékszervünkre hatnak kerti kedvenceink, a levendula pedig ebben verhetetlen!
Nekem és a kertemnek is a kedvenc növénye,(meszes talajon élünk, és sok a napsütés a kertünkben)
A levendula egy csodálatos gyógynövény!!
Már írtam a levendulaolaj készítése házilag cikkemben, hogy micsoda sokoldalúan felhasználható gyógynövényről van szó és mennyi mindenre felhasználható a virágzatból kinyert hatóanyaga. Érdemes elolvasni, mert külső használatra is számos problémára, betegségre kiváló hatással bír!
Természetesen sokan szeretik az aromáját felhasználni sütemények, fagylaltok, italok elkészítésében. Nálunk inkább az illata miatt kozmetikumokban vált be, de a levendula szörp készítése elmaradhatatlan nyáron a virágzást követően, mert nagyon szereti a családom-barátaim.
Éppen a számos jó tulajdonságai miatt és mert csodálatos dísze a kertünknek, nagy becsben tartotjuk, és segítünk a bokrok szép fejlődésében, virágzásában, ami minden évben júniusban megörvendeztet bennünket lila pompájával!
Ráadásul télen is megmarad szép zöld alvópózában, amitől a hideg évszakban is becsempész a kertünkbe egy kis színfoltot az egyenletes gömb formáival! A levendulabokrok rendszeres őszi metszésével, hozzájárulsz a hosszú élettartamukhoz és az erős növekedésükhöz.
Kellemes kertészkedést!
Ha tetszett a cikkem és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
-
Tökfaragás Halloweenre
A tökfaragás egy hagyományos őszi tevékenység, amely kreatív és szórakoztató módja annak, hogy díszítsük az otthonunkat a Halloween vagy az őszi ünnepek alkalmából. Egy esős hétvége nálunk előrébb is hozta ezt a programot, de cseppet sem bánjuk, ha tönkre menne október végéig, hát újra neki állunk!
A tökfaragás hagyományát leggyakrabban az amerikai Halloween ünnepéhez kötik, pedig Magyarországon is a régi időkre nyúlik vissza a története. A dolog érdekessége, hogy a 20. század eleji paraszti világban kifejezetten kedvelt volt Magyarországon a töklámpások készítése, amivel ijesztgették, heccelték egymást a fiatalok.
Az első erről szóló történet, egészen Salamon király idejébe nyúlik vissza: László király, tartva a trónfosztástól, biztonsági okból a visegrádi vár tornyába záratta Salamon királyt. Az őröknek parancsba adták, hogy éjszaka töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy mindig szemmel tarthassák a rabot. A lámpások így a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered a mondás: „Fénylik, mint Salamon töke!”
Gyerekek kedvence lett a Halloveen
Véleményem szerint semmi értelme azon rágódni, hogy miért ünneplünk Halloweent, miért majmoljuk Amerikát?! A gyerekek nagyon kedvelik és várják ezt a hozott ünnepet, imádják a játékos horror eseményt. Az ijesztő élmények csak akkor szórakoztatóak, ha a játék kontextusában hangzanak el. Vagyis a gyerekeknek félniükk kell, de biztosnak kell lenniük abban is, hogy biztonságban vannak, az egész csak játék. Az ijesztő dolgok biztonságos helyről való felfedezésével a gyerekek többet megtudhatnak arról is, hogyan reagálnak a félelem és a szorongás érzésére.
A horrorisztikus dolgoknak tehát nem kell egyáltalán traumatizálnia a gyerekeket, főleg akkor, ha azok a saját korosztályuknak megfelelően vannak tálalva. Bár a Halloween eredetileg spirituális ünnep volt, ma már főként a szórakozásról szól. Az egyik hagyományos halloweeni időtöltés a töklámpás faragás. Némelyik vicces, de van, amelyik ijesztő, hát nálunk otthon ebben merül ki az élmény.
Itt vannak lépések, amelyek segíthetnek a tökfaragásban:
1. Válaszd ki a tököt: Válassz egy egészséges és szimmetrikus tököt, amely megfelel az elképzeléseidnek a méret és a forma tekintetében. A tököt választva figyelj a sima, száraz bőrre és a stabil talpára.
2. Vágás előkészítése: Vágd le a tök tetejéről egy cikkszűrővel vagy egy erős, éles késsel a „skalpot”. Ezt a tetejét később majd fedőként használjuk.
3. Tisztítás: Használj egy kanalat, hogy óvatosan eltávolítsd a tök belsejét és a magjait. Győződj meg róla, hogy a belseje teljesen üres legyen.
4. Rajzolás: Rajzolj fel egy tervezett mintát vagy mintákat a tök bőrére egy filctollal, hogy a vágása egyszerűbb legyen. Bonyolultabb mintákhoz érdemes sablont készíteni, akár csak kinyomtatni egy mintát, amit ha ráragasztasz a tökre, egy éles késsel már át tudod vinni a felületére a követendő vonalakat, amit aztán filccel még meg is rajzolhatsz a tökön.
5. Vágás: Használj speciális tökvágó készletet, vagy éles kis kést a rajzolt minta szerinti kivágásra. Legyél nagyon óvatos, hogy ne sértsd meg, mivel a tökfaragás során könnyű megcsúszni a késsel.
6. Kreativitás: Próbálj ki különböző mintákat, formákat és stílusokat. Lehetséges, hogy akár több réteget is kivághatsz, amitől igazán 3D jellegű lesz a végeredmény!
7. Megvilágítás: Helyezz egy gyertyát, LED gyertyát vagy egyéb világító eszközt a kivágott tök belsejébe. Az üreges tökből kisütő fény gyönyörű hatást hoz létre.
8. Díszítés: Ha elkészültél a tökökkel, helyezd őket az otthonodnak megfelelő helyre. Lehetőség szerint kreatív módon rendezd őket, például asztalra, lépcsőre vagy udvarra. Mehetnek mellé további őszi vagy Halloween kiegészítők is!
9. Vigyázz a biztonságra: Ha gyertyát használsz a tök belsejében, győződj meg róla, hogy ne maradjon felügyelet nélkül, és helyezd őket tűzveszélytől távoli helyre.
10. Örülj az eredménynek!: Élvezd a kész tökök látványát, és oszd meg őket családoddal és barátaiddal.
A tökfaragás egy nagyszerű alkotó tevékenység az őszi ünnepek idején, és lehetővé teszi, hogy kifejezze a kreativitást. A végeredmény egyedi és látványos díszei lehetnek az otthonodnak.
Ha tetszett a cikkem és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
Ha érdekelnek a kerti fűszernövények, talán érdekes lehet neked ez a cikk is>>Fűszernövények ültetése
-
Fokhagymás padlizsánkrém recept
A padlizsánkrém (vagy más néven babaganús vagy baba ghanoush) egy közkedvelt közel-keleti étel, amely padlizsánból készül. Gyönyörű padlizsánokat lehet kapni: fényesek, feszes héjúak és nagyon lilák. Ami a legjobb, hogy picik, és ez a méret a legalkalmasabb arra, hogy jó alaposan odaégessük. Igen, oda kell égetni őket, a padlizsán ugyanis akkor a legfinomabb, ha kívül enyhén megég.
Ez egy alap recept, hiszen ízvilágban mindenki másra esküszik. Lehet játszani az ízesítéssel-ízekkel, akár a hagyma mennyisége, bors és más fűszerek használatával.
Íme egy egyszerű fokhagymás padlizsánkrém recept:
Hozzávalók:
- 2 közepes méretű padlizsán
- 1 fej hagyma
- 3-5 gerezd fokhagyma
- 1 ek. majonéz
- 2 evőkanál citromlé
- 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
- Só ízlés szerint
Elkészítés:
- A padlizsánokat alaposan mossuk meg, szúrkáljuk meg pár helyen, hogy a gőz sütés közben távozni tudjon. Süssük meg sütőben amíg a héjuk megfeketedik és a húsuk puha lesz. Ez lehetővé teszi, hogy a padlizsánban lévő folyadék eltávozzon, és az íz koncentrálódjon.
- Ha a padlizsánok készek, hagyjuk őket kihűlni egy kicsit.
- Hámozzuk meg a padlizsánokat, majd vágjuk apró darabokra.
- Egy aprítógépben vagy turmixgépben daráljuk össze a padlizsánt és a fokhagymát. A hozzávalókat alaposan keverjük össze.
- Adjuk hozzá a citromlevet, az olívaolajat, sót és a majonézt, majd folytassuk a turmixolást, amíg a krém sima és egyneművé válik.
- Kóstoljuk meg, és szükség esetén adjunk hozzá több citromlevet vagy sót az íz szerint.
- Tálaljuk a padlizsánkrémet egy tálban, díszítsük friss petrezselyemmel vagy korianderlevéllel. Opcionálisan szórhatunk rá egy kis paprikát is a díszítéshez.
- A padlizsánkrémet friss pitával, chipsszel, zöldséghasábokkal vagy akár pirítóssal is tálalhatjuk.
Jó étvágyat kívánok!
Télire padlizsánkrém elrakása:
Steril üvegekbe kanalazzuk, a tetejére pici olívaolajat öntünk, ami elzárja a krémet az oxigéntől. Az üvegre celofánt teszünk, arra egy kevés tartósítót szórunk, és még egy celofánt rakunk, amire jöhet a kupak. A lezárt üvegeket vizes dunsztba tesszük, felforraljuk, és abban hagyjuk kihűlni.
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
Érdekelne egy egyszerű cukkini tócsi recept? Érdemes ezt is elkészítened egy vacsorára!
-
Korfui Sofrito
A korfui sofrito recepttel tértem haza hozzátok a csodálatos Korfu szigetéről, remélem Nektek is annyira fog ízleni, ahogy nekünk. Ígértem is, hogy elhozom annak az ételnek a receptjét, ami szerintem a leginkább kedvencem lett a nyaralásunk alatt. Egy pár hét elteltével eszembe jutottak kellemes emlékeim és úgy gondoltam, hogy felidézem a görög ízeket.
Ismerjétek meg ti is a Sofrito receptjét, ami egy tipikus korfui specialitás, marha vagy borjú hús fokhagymás fehérboros mártásban párolva. Az egyike a legízletesebb helyi ételeknek. Ha Korfun jártok, érdemes kipróbálni!A gyönyörű Korfu fővárosa Hozzávalók:
- 1 kg marhahús szeletelve
- kb. 5 dkg liszt
- kb. 0,5 dl olivaolaj
- 2 ek vaj
- 8 gerezd fokhagyma
- 2,5 dl marhahúsleves
- 2 dl száraz fehérbor
- 3 ek fehérbor ecet
- opcionálisan 2 ek Sofrito fűszerkeverék, amennyiben nincs otthon ilyen, akkor 1 cs friss petrezselyemzöld, 1 ág rozmaring, oregáno, babérlevél
- só-, bors ízlés szerint
Korfui Sofrito elkészítése:
- A marhahús szeleteket kicsit belisztezve olajon elősütjük (épp csak legyen kérge).
- Majd ezen az olajon egy evőkanál cukrot karamellizálunk, ezen ledinszteljük a hagymát és a rengeteg fokhagymát.
- Amikor kész a hagyma vissza tesszük rá a húst.
- Száraz fehérborral felöntjük, egy kiskanál borecetet adunk hozzá.
- Alacsony hőfokon, fedő alatt körülbelül 1,5-2 órát pároljuk. Közben néha megmozgatjuk, hogy a liszt miatt oda ne kapjon.
- Amikor a hús teljesen megpuhult, megszórjuk a felaprított petrezselyemzölddel.
- Fűszerek, só, bors, oregánó, babér, egy kis ág rozmaring. Ínyencek egy kis db fahéjat is tehetnek hozzá.
Korfui Sofritohoz milyen köret illik?
A görögök elsősorban sült hasábburgonyát és rizst kínálnak a Sofrito mellé. Szerintem is ezekkel a köretekkel a legfinomabb, de készíthetünk mellé krumplipürét és bármilyen salátát is és természetesen a tzatzikit is kiváló kiegészítője. (nekem sok lenne a fokhagyma, de akinek nem okoz gondot, bátran készítsen mellé)
Készítsd el ezt a tradícionálisan görög ételt és meglátod mennyire ízleni fog, hiszen nem is áll messze a mi magyaros ízvilágunktól csak épp megspékelve pár kellemes ízélménnyel!
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
Ha szereted a különlegesebb ízeket, érdemes kipróbálnod a kecsketermékeket és akár egy jó grillezést is csaphatsz az alapanyagokból!
-
Kefíres szilvás süti bögrésen
A kefíres szilvás süti bögrésen készítése nagyon egyszerű, amit gyakran készítek, ha nincs időm, de az asztalra sütemény kell a családnak. Még a konyhai mérleget sem elővenni, hogy összeállíthassuk a tésztát. Évek óta megvan ennek a sütinek a receptje és gyakran el is készítem különböző gyümölcsökkel variálva. A tésztája a kefir miatt nagyon könnyű szerkezetű, puhaságát másnapra is megőrzi.
A korai ősz egyik legfinomabb gyümölcse a szilva; zamatos termését július közepétől egészen október végéig élvezhetjük. Ebben a cikkben egy mennyei finom kefíres szilvás süti receptjét osztom meg veletek, amely villámgyorsan elkészíthető. Tésztája rendkívül finom és omlós, mely tökéletes kísérője lehet, akár egy teának vagy egy hosszú kávénak.
Kis poharas a kefir, mérőeszköznek használjuk a további hozzávalók kiméréséhez:
Hozzávalók:
- 3 tojás,
- 1 pohár étolaj,
- 2 pohár cukor,
- 1 joghurt vagy kefir,
- 3 pohár liszt,
- fél sütőpor vagy szódabikarbóna,
- szilva vagy bármilyen más gyümölcs.
Kefíres szilvás süti bögrésen elkészítése:
- A tészta hozzávalóit alaposan összekeverjük.
- A masszát kikent vagy sütőpapíros tepsibe öntjük.
- Szilvát megmossuk és negyedbe vágjuk.
- Fahéjas cukorba forgatjuk.
- A tészta tetejére rakjuk a szilvákat.
- Közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük.
Elkészült kefíres szilvás süti Miért pont szilva?
A zamatos, húsos, lédús szilva kalóriaszegény, nem tartalmaz telített zsírokat, ugyanakkor vitaminokban, ásványokban gazdag. Hashajtóként használják, a székrekedés természetes ellenszere a benne lévő rost, szorbit és a szaténnek köszönhetően. Kiváló C-vitaminforrás és hatékony antioxidáns.
Sütés közben a fahéj és a szilva mennyei illata betölti a lakást, ezért is olyan nagy kedvencem ez a sütemény. Gyors, egyszerű és mindig elfogy! Az általam megadott mennyiséget érdemes duplázni!
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
Nézd milyen fincsi almás-pite receptem is van 🤩
-
Spenót készítés
A spenót egy nagyon tápláló és sokoldalú zöldség, amelyet számos ételben felhasználhatunk. Az egy legenda, hogy minden gyerek utálja a spenótot. A vizes, túlpürésített, íztelen spenótot talán, de azt mi is utálnánk, így nem annyira csodálkozunk rajta, ha a gyerekek fújolnak rá.
Szóval itt a lényeg: nem parajpüré, hanem leveles spenót kell alapnak. Amikor van, akkor friss, ha pedig épp nincs, akkor fagyasztott.
Itt van egy egyszerű recept a spenótkészítéshez amit hívhatunk egyfajta alapnak is, hiszen ebből már nagyon sok fajta étel elkészíthető ami nem mellékes gyorsan!
Spenót pirítva fokhagymával:
Hozzávalók:
- Friss spenót levelek (mosva és leszárítva), vagy 50 dkg mirelitt
- Olívaolaj vagy vaj
- Fokhagyma (apróra vágva vagy reszelve)
- Só és frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
Spenót elkészítése:
- Mossuk meg alaposan a spenót leveleket, majd hagyjuk őket lecsöpögni. (Fagyasztott spenót leveleket hagyjuk kicsit felengedni felhasználás előtt)
- Melegítsünk fel egy serpenyőt közepes lángon, majd adjuk hozzá az olívaolajat vagy a vajat.
- Amikor az olaj vagy a vaj felmelegedett, adjuk hozzá az apróra vágott vagy reszelt fokhagymát. Pirítsuk egy-két percig, amíg illatos lesz, de ügyeljünk, hogy ne égessük meg.
- Adjuk hozzá a spenót leveleket a serpenyőhöz. A spenót gyorsan zsugorodik össze, így kezdetben soknak tűnhet, de hamar lefő.
- Keverjük meg a spenótot, hogy egyenletesen ossza el a fokhagymával és az olajjal vagy vajjal.
- Főzzük a spenótot pár percig, amíg összeesik és megpuhul. Vigyázat, ne főzd túl, mert a spenót elveszítheti frissességét és színét.
- Vegyük le a serpenyőt a tűzről, és ízlés szerint sózzuk-borsozzuk meg.
- Tálalja azonnal, például köretként húsételek mellé vagy akár önmagában is.
Ez csak egy egyszerű módja a spenót elkészítésének. A spenótot más zöldségekkel, hússal vagy halakkal is kombinálhatod, hogy változatosabb ételeket hozz létre. Nálunk a legnépszerűbb a főzelék és a spenótos spagetti.
Spenót főzelék készítése:
Mi szeretjük a főzeléket feldúsítani tejben áztatott szikkadt kenyérrel/zsemlével, de természetesen kihagyható.
- Az olajból és a lisztből fehér rántást készítünk.
- Beletesszük az apróra vágott fokhagymát, felengedjük fél liter hideg tejjel.
- Hagyjuk kicsit besűrűsödni, majd belekeverjük a dinsztelt spenótot.
- Sózzuk és kb. újabb 5 perc alatt készre főzzük.
- A megázott pékárut kinyomkodjuk, villával jól összetörjük, pépesítjük, és a tűzről levett spenóthoz keverjük, visszatesszük a tűzhelyre, egyet rottyantunk rajta és kész is a főzelék.
- Forrón tálaljuk.
Jó étvágyat!
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
Szeretnél egy olyan tökfőzelék receptet, amit a gyermekeid is szívesen megesznek? Nézd csak, én hogy készítem el>>Krémes tökfőzelék-nagymamám receptje alapján
-
Csokis kifli-Jucustól
A csokis kifli egy isteni finom kelt tészta, amit bármilyen alkalomra vagy alkalom nélkül is érdemes megsütni. A család apraja-nagyja elkapkodja, hiszen pont kis formás pár falatnyi csupa csoki édesség.
A könnyű kelt tészta amitől olyan finom a kifli, leginkább a vaj és liszt arányából alakul. Érdemes jó minőségű alapanyagokkal dolgozni, véleményem szerint a legfontosabb ennél a receptnél, hogy a vaj ne margarin legyen és a kakaóporból is jó minőséget használjunk!
Ez a kis, félhold alakú sütemény igazi kényeztetés az ízlelőbimbóknak. A kifli puha, omlós tésztája és az ízletes csokoládé tölteléke együttesen alkotják a tökéletes élményt.
Tészta:
- 37,5 dkg BL 55 finomliszt
- 125 ml langyos tej
- 2,5 dkg élesztő vagy 1 tasak száritott élesztő
- 1 tojás fehérje
- 2 púpos evőkanál cukor
- fél kávés kanák só
- 5 dkg vaj
- 1 cs. vaníliás cukor.
Töltelék:
- 5 evőkanál cukor
- 5 evőkanál holland kakaópor.
Vagy csokis töltelékhez:
- 10 dkg étcsokoládé(min 50%-os kakaó)
- 1-2 ek. lekvár
- 1 ek kakaópor
Kenéshez: 1 tojás sárgája
Csokis kifli elkészítése:
- Az élesztőt langyos cukros tejben felfuttatjuk.
- A tészta hozzávalóiból szokásos módon kelt tésztát gyúrunk, kicsit lágyabb tésztát kapunk.
- Kg 30 percet kelni hagyjuk.
- Addig a tölteléket összeállítjuk. Kakaóport kikeverjük a porcukorral. Ha rendes csokoládés töltetet szeretnénk: 10dkg étcsokit, 1-2 ek lekvárt és 1 ek kakaóport robotgépben krémesre aprítunk-keverünk, és ezt a masszát használjuk a kiflikhez.
- Ha a tésztánk megkelt, kör alakúra nyújtjuk (kb 2-3mm vékonyra)
- Megkenjük a tojás sárgájával kakaós-csokis töltelékkel, majd cikkekre vágjuk.
- Kifliket formázunk belőlük, szélesebb végétől tekerjük fel szorosan.
- Tepsibe rakjuk és tojással lekenjük.
- Szép aranybarnára sütjük.
Képekben a csokis kifli recept:
Jó étvágyat!
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
Hasonló a Croissant egyszerűen Jucustól receptem is ha kedvet kaptál ezekhez a fincsi péksütikhez, szívből ajánlom Neked!
-
Levendula felhasználása az otthonunkban
Szeretem a levendula illatát. Szeretem, hogy egyszerű a tartása, hiszen egy igénytelen, szárazságtűrő, évelő, ami kimondottan kedveli a mi mészköves talajunkat. Eleinte azért ültettem, mert imádom az illatát, és a látványát, majd mikor rájöttem, hogy jól érzi magát a kertünkben, egyre több helyre telepítettünk belőle. Pár év kellett, hogy rájöjjek, miután megajándékoztam mindazokat, akik szeretik a körülöttem élők közül, még mindig marad jócskán virág, amit felhasználhatok.A szárított levendula csokor helyett pár alternatíva:
Az első évben fejjel lefelé lógatva raktam tele a házat, ami addig volt jó, míg neki nem kezdett hullani, ha huzatot kapott. Azóta is van 2 váza, amiben levendula van, az illata miatt hajlandó vagyok takarítani az elhulló száraz virágzatát.Raktam kis zacskókba ruhák közé, majd utána olvastam, hogy milyen egészséges párnát lehet készíteni belőle:
– Rendeltem tönkölyhéjt, leszárítottam sok-sok csokor levendulát, majd szépen lemorzsoltam csak a virágot. Összekevertem a kettőt, és megtömtem a kispárna angint, majd összevarrtam. Varrattam rá mintás huzatot, és azóta is a hálószobánk állandó lakója. Nagyon kellemes alvást biztosít, hiszen antiallergén és a gyógynövény nyugtató hatása miatt jó rajta az alvás. – Később ajándékba olyant is készítettem, amiben kevertem a levendulát kamillával. Ügyesebbek maguk is megvarrhatják a huzatokat a párnára.Következő évben tovább olvastam a levendula felhasználásáról, és rátaláltam a levendulaolaj receptjére. Arra gondoltam, hogy masszírozni milyen jó lesz vele, de aztán kiderült, hogy ez a kis olaj a házi patikám legkelendőbb és legnagyobb becsben tartott kencéje!
A cikk végén megosztom a receptet veletek, de a tapasztalataimat leírom. Tudom, hogy mindenhol leírják, hogy jó égésre, de mi soha nem használtunk eddig olajat, ha megégettük magunkat, csak hideg vizet és kenőcsöt, stb. Garantálom, ha kipróbáljátok, mindig lesz nektek is otthon a csodaszerből!- Ha kisebb égési sérülést szenvedtek, rövid hideg vízzel öblítés után kenjétek be és ismételjétek, amíg megszűnik az égés.
- Napégéskor szintén ebből pácoljátok be a testfelületet, én még az olajozásra Pan-the-nolt is fújok, így garantált a gyors gyógyulás és még a hámlás is elkerülhető.
- Amire nekünk még bevált, az a csípések, nagyszerűen nyugtatja. Minden évben készítek, és egész évre el vagyunk látva vele.
- Tavaly végül a megmaradt virágzatból szörpöt is készítettem, megbolondítva egy kis menta levéllel, szerencsére ez is ízlett a családomnak, idén már rendelésre kell befőznöm, hogy tovább tartson, mint a múlt évben!
Minden amit nem tudtál eddig a levendula hatásairól:
A levendula (Lavandula) egy növényfaj, amelynek virágai és illóolaja régóta használatosak különféle gyógyászati, aromaterápiás és kozmetikai célokra. A levendula illóolaja tartalmazhat több vegyületet, amelyek különböző hatásokkal rendelkezhetnek az emberi testre és az elmére. Itt néhány példa a levendula hatásaira:- Nyugtató hatás: A levendulát hosszú ideje használják nyugtató és stresszoldó hatásai miatt. Az illóolaját gyakran alkalmazzák pihentető fürdőkben, masszázsolajokban és aromaterápiás diffúzorokban a stressz és a szorongás enyhítésére. Az illatának inhalálása segíthet a relaxációban és a mentális nyugalomban.
- Alvásminőség javítása: A levendula illata segíthet javítani az alvásminőséget és enyhítheti az álmatlanságot. Sok ember találja, hogy levendulapárna vagy aromaterápiás eszközök segítségével könnyebben tudnak elaludni és jobban alszanak.
- Fájdalomcsillapítás: A levendula illóolaja enyhe fájdalomcsillapító hatással rendelkezhet. Masszázs során alkalmazva vagy hígítva kenőcsként segíthet enyhíteni izomfájdalmakat és fejfájást.
- Gyulladáscsökkentés: A levendula antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik. A bőrön alkalmazva segíthet enyhíteni kisebb égési sérüléseket, sebeket vagy rovarcsípéseket.
- Hangulatjavítás: A levendula illata frissítő és kellemes lehet, és segíthet javítani a hangulatot. Egyesek szerint segíthet enyhíteni a depressziós tüneteket is.
- Koncentráció és figyelem javítása: A levendulának koncentrációt és figyelmet fokozó hatása is lehet, ami például tanulás vagy munkavégzés során előnyös lehet.
-
Körözött kecske túróból
Körözött kecske túróból nem minden nap kerül az asztalunkra, pedig egy manapság igen egyszerűen beszerezhető alapanyagból készül, az íze viszont elképesztően finom. A klasszikus körözött készítése is az ahány ház, annyi szokás elvén alapszik, mindenkinek megvan a tuti receptje, ahogy nekem is.
Várpalotán és környékén házi termelőtől tudtok vásárolni itt: https://www.facebook.com/baglyashegyitermekek
Természetesen tehéntúróból, juhtúróból is elkészíthető, vagy akár bármelyik három állat terméke keverhető egymással. Nincs rá semmi okunk, hogy ne készítsük el bármelyik fajta túróból ezt az évszakot nem ismerő, állandó kedvenc kencét, ami bizony ropogós héjú kiflivel az igazi!
Bármilyen felvágottat, hentesárut meg lehet unni, és ha igazán egészséges feltétet szeretnél a családnak készíteni, szánj 10 percet a kecske túrós körözött készítésére és a reggeli vagy vacsora meg is oldódott!
A körözött egy hagyományos magyar étel, amelynek alapja túró, ízesítve paprikával, hagymával és más fűszerekkel. A kecske túróval készített változat egy speciális változata a körözöttnek.
A túró egy tejtermék, amelyet a tej savanyodása vagy koagulációja révén állítanak elő. A kecske túró esetében a túrót kecsketejből készítik, ami egy kissé intenzívebb ízt és illatot kölcsönöz a készített ételnek.
Hozzávalók:
- 40 dkg kecske túró
- 1 ek mustár
- 2 ek tejföl
- 2 ek vaj (puha)
- fél fej lilahagyma
- 1 ek pirospaprika
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors
- egész kömény ízlés szerint
- 1 csipet római kömény
Körözött kecske túróból 3 lépés
- A hagymát vágjuk egészen apróra. Ha nem szeretnénk, hogy túl intenzív legyen az íze, akkor kicsit sózzuk meg és hagyjuk 10 percet állni, mielőtt a többi hozzávalóhoz keverjük.
- A többi hozzávalót keverjük össze, sózzuk, borsozzuk, majd forgassuk egybe a hagymával. Érdemes kóstolgatni közben, nehogy elsózzuk, a kecske túró alapból erőteljesebb ízvilágú, kevesebb sót igényel.
- Ha kész, tegyük legalább egy órára a hűtőbe fogyasztás előtt.
A körözött hagyományosan friss kenyérre vagy péksüteményre kenve fogyasztják. Ha szeretnél te is készíthetsz friss kiflit mellé, a siker így garanált lesz!
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
-
Almás pite-hagyományos recept alapján
Régimódi, egyszerű almás pite a jól bevált receptem szerint. Szerintem a sok töltelékről lesz az almás pite ellenállhatatlan. Még ha rengetegnek tűnik is az alma mennyisége, mégse ajánlom, hogy kevesebbet rakj, a pitébe 2X annyi töltelék szükséges, mint a tészta maga.
Azt nem mondanám, hogy gyorsan össze lehet dobni, hiszen maga az alma pucolása és reszelése már nem kis idő, de ha rászánunk egy 1,5 órát, az alatt elkészül a mennyei almáspiténk! NE AZ ALMÁVAL KEZDJ! A pite tésztának hűtőben kell állnia, pont annyi ideig elég is pihentetni, amíg elkészülünk az almával.
Ha klasszikus, omlós almáspitére vágysz, kövesd a receptem és bezsebelheted a dícséreteket érte!
Hozzávalók:
Az almás pite tésztájához:
- 60 dkg finomliszt (BL55)(nyugodtan kipróbálhatsz általad használt lisztkeverékeket!)
- 10 dkg porcukor
- 1 cs. sütőpor
- ¼ teáskanál só
- 20 dkg teavaj (hideg) Én csak zsírt használtam, összesen 15 dkg-ot
- 5 dkg zsír (hideg)
- 4 ek. tejföl
- 2 db tojás
A töltelékhez:
- 2,5 kg alma (gála vagy golden fajta)
- 15 dkg cukor (ha savanykás lehet több, vagy kevesebb ha édes az almád)
- 2 teáskanál őrölt fahéj
- 3.e.k daráltkeksz
Az almás pite elkészítése:
- A lisztet beleszitáljuk egy nagy tálba. Jöhet hozzá a porcukor, a sütőpor és a só is.
- Keverjük alaposan össze a száraz alapanyagokat és szórjuk bele a kockákra vágott hideg vajat. Kanalazunk hozzá kevés zsírt, hogy omlós legyen és a liszttel alaposan morzsoljuk össze.
- Addig kell összedörzsölni a lisztet és a zsiradékokat, amíg apró morzsás lesz. Ekkor jöhet bele a tejföl és a két tojás is. Gyors mozdulatokkal dolgozzuk egynemű tésztává.
- Vegyük ketté és egyesével csomagoljuk fóliába. Így mehetnek a hűtőbe, amíg elkészül a töltelék.
- A töltelékhez az almákat meghámozzuk, félbevágjuk, kivájjuk a csumájukat és reszeljük durvára. Nagyon fontos, hogy ne reszeljük túl finomra. Az a jó, ha szépen megmaradnak a szálak így több nedvességet tart meg a gyümölcs és zamatosabb lesz a pite.
- A lereszelt almákból tenyérnyi adagokat nyomjunk össze a két kezünkkel egyszer és így tegyük át egy nagy keverőtálba, hogy a reszelés közben engedett lé ne áztassa el a tésztát.
- Szórjuk meg a cukorral, fahéjjal és 2 ek. daráltkeksszel. Alaposan forgassuk össze, hogy mindenhova jusson a fűszerekből.
- Jöhet az első tészta, amit enyhén lisztezett deszkán, lassan haladva, óvatosan nyújtsunk ki a tepsivel megegyező méretre. Kicsit lisztezzük meg és tekerjük fel a nyújtófára. Így emeljük a tepsire és terítsük bele. Tepsibe rakhatunk sütőpapírt, vagy kivajazzuk és a maradék darált keksszel bevonjuk vékonyan.
- Terítsük rá a tölteléket és szépen simítsuk el, hogy egyenletes vastag legyen mindenhol.
- Nyújtsuk ki a második tésztát is a tetejére és a fa segítségével terítsük rá. A széléről vágjuk le ha kell a felesleges tésztákat, hogy szép csinos legyen.
- Egy villával sűrűn szúrjuk végig a pitét, de nagyon fontos, hogy ne csak a tetejét bökjük meg. Egészen a süti aljáig szúrjuk a villát, hogy az almából kisülő gőznek legyen útja.
- 180°C-ra előmelegített sütőbe középre rakjuk be és kb 40-45 percig süssük, amíg a teteje halványbarna nem lesz!
Nekem ropogós zöld almám volt, ami lereszelve elég savanykás és „nyers” volt, ezért én előpároltam kevés vajon, kb 20 percet amíg összeesett és elfőtte a levét. Ez után a receptem szerint folytattam. Semmi szükség erre a lépésre a legtöbb almafajtánál, de én most nyár derekán így oldottam meg, hogy finom legyen a pitém ebből a fajta almából is.
Almás pite készítése képekben:
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/
Nézd milyen fincsi mákos-almás-pite receptem is van 🤩