• szeder lekvár készítése
    lekvárok készítése

    Szeder lekvár

    Még mindig nagyon sok közterületen találhattok eperfát (szeder fát) aminek a gyümölcséből nagyon finom szeder lekvár készíthető. A receptem ráadásul szuper gyors és könnyű lesz, vagyis érdemes szedni ebből a zamatos gyümölcsből, isteni kiegészítője akár sült húsok vagy rántott camambert mellé!

    Ne lepődjetek meg, de én semmiféle plusz munkát nem csináltam a szederrel, ami elsőre felmerülhet, hogy a pici szárát le kéne vágni, vagy átpaszírozni a magokat…nem lesz eféle a készítésében. Hála a botmixer feltalálójának, csodálatosan selymes, fényes lekvárt fogunk így is főzni!👌

    Hozzávalók:

    • 1 kg szeder
    • 40-60dkg cukor(ízlés szerint)
    • 1 citrom leve
    • 1 cs. 3:1-ben befőzőcukor
    • befőttes üvegek (kb 4 db 2 dl-es lesz ebből a mennyiségből)

    Szeder lekvár elkészítése:

    1. A leszedett szedret többször mossuk át jó alaposan, és tisztítsuk meg a levelektől.
    2. A cukorral együtt tegyük egy fazékba, és hagyjuk állni, amíg az üvegeket elrendezzük.
    3. A tisztára mosott befőttes üvegeket tegyük egy tiszta tepsibe és toljuk a hideg sütőbe. Állítsuk a hőfokot 100-110°C-ra és hagyjuk bent legalább 20 percig, amíg a lekvárt elkészítjük. Ezzel a sterilizálást el is végezzük, az üveg is forró lesz, így nem fog a kész lekvártól hősokkot kapni, nem reped el.
    4. A gyümölcsöt a cukorral közepes lángon főzzük kb 20 percig.
    5. Botmixerrel jól turmixoljuk át. (Én a csapba szoktam ilyenkor tenni a fazekat, hogy a kifröccsenéseket könnyebben takarítsam.)
    6. Tegyük vissza a tűzre és a kis habot szűrővel vagy kanállal szedjük le a tetejéről.
    7. Mehet bele a befőző cukor, ami a tartósításában is segít majd, ezzel összekeverve még 2-3 percig főzzük a lekvárt.
    8. Még forrón töltsük meg a meleg üvegeket, csavarjuk rá a tetejét és 5 percre állítsuk fejre.
    9. Egy ládába vagy lavorba béleljünk takaróval dunszt helyet és az üvegeket jól bebugyolálva hagyjuk 2 napig pihenni-kihülni.

    Jó étvágyat a fogyasztásához!

    Tipp: A szeder szedéséhez, mosásához érdemes gumikesztyűt venni, mert nagyon megfog mindent! Ha szeditek észre fogjátok venni, mennyi büdösbogár(poloska) lesz közte, gondolom ők is szeretik, ezért is érdemes beáztatni a gyümölcsöt, ezek a dögök így kimenekülnek maguktól, nehogy belekerüljön főzéskor!!

    Szeder lekvár-eperfa lekvár készítése képekben:

    Készíthetsz eperlekvárt is ha kedvet kaptál, nem baj ha leérett, használj fagyasztott gyümölcsöt!

    Ha tetszett a cikkem és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

  • Sütés nélküli zserbó főképe
    Sütés nélküli sütemények

    Sütés nélküli zserbó

    Aki imádja a diós süteményeket és nem szeretné használni a sütőjét, annak a sütés nélküli zserbó lesz a kedvenc receptje! 😋Barátnőm hozta a születésnapomra, hatalmas sikert aratott vele, természetesen ez volt az első ami elfogyott az asztalról! Nem véletlen, isteni finom volt és eszembe sem jutott, hogy ez sütés nélkül készült!

    Hozzávalók:

    • 1-2 csomag keksz (bármilyent használhattok, csak szögletes és kemény fajta legyen)
    • kb. 20 dkg sárgabarack lekvár
    • 20 dkg darált dió
    • 10 dkg porcukor vagy 2 kanál méz
    • Étcsoki+ 3 ek olaj a tetejére máznak

    Sütés nélküli zserbó elkészítése:

    1. A diót darálljuk le, és keverjük hozzá a porcukrot,(mézet) és annyi lekvárt, hogy összeálljon krémesen.
    2. A kekszet rakjuk ki szorosan tepsiben( 20×35)
    3. Kenjük rá a diós-lekváros masszát
    4. Rétegezzük még ugyanígy 2x
    5. Az utolsó kekszrétegre készítsünk csokimázat.
    6. Vízgőz fölött olvasszunk fel 10 dkg étcsokit, és keverjünk hozzá 3 ek. olajat, keverjük el és mehet a sütire.
    7. Hűtőben 1 éjszaka alatt átpuhul és lehet learatni a sikert érte!

    Jó étvágyat!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Esetleg ez a receptem is érdekelhet Téged>Banános-csokis kevert sütemény

  • Sminktetoválás-amiért szeretjük
    Szépség

    Sminktetoválás-miért szeretjük?

    Személy szerint érintve vagyok a sminktetoválás témában, mivel magamon is viselek, erről szeretném a tapasztalataimat megosztani mindenkivel, aki bizonytalan még abban, hogy készíttessen-e magának!? A legszebb arc számomra is a természetes, de ez így mégsem igaz, ha egy nőről beszélünk☺️ Mióta világ a világ, mi nők igyekszünk minden a kor által biztosított szépészeti eszközzel a legjobbat kihozni magunkból!

    Az igényesség számomra nem azt jelenti, hogy a nap minden szakában vastag smink réteggel és tökéletesen belőtt frizurában kell pompázni.. Igényes lehetsz teljesen natur szépségedben, ami elsősorban a gondozottságot jelenti. Az ápoltság minden embernél elengedhetetlen feltétele a jó benyomásnak és bizony a jó közérzetnek is. Ám ha picit csalunk és kiemeljük az arcunkon azt, amitől hangsúlyosabbá, kontúrosabbá válhatunk, miért is ne tennénk?

    Miért dönts a sminktetoválás mellett?

    Sminktetoválás 1

    Ha te is szeretnéd megúszni a napi sminkelést, pedig látod, hogy jól állna kicsit kiemelni a szemed , szemöldököd vagy a szád, akkor már az első lépést meg is tetted gondolatban!

    Mi nők szeretnénk minden nap a legszebb arcunkat „felvenni”, de nem mindig van kedvünk a készülődéshez, folyton sietnünk kell ezer felé. Én magam is sokszor csak az miatt nem tettem még egy lehelletnyi sminket sem magmra, mert vagy kedvem vagy időm nem volt hozzá.

    A másik fő probléma, ha sminkelve vagyunk, folyton vigyázni kell rá.. Nem szabad megdörzsölni a szemünket ha viszket, evés-ivás után igazítani kell újra a rúzson, egy sírás (akár örömkönnyek) szintén elkenődéssel járnak, kevés kellemetlenebb dolog van egy csúnyán elmaszatolódott sminknél.

    De ha tartós sminked van, akkor nyugodtan sportolhatsz, napozhatsz, úszhatsz, strandolhatsz, (bőghetsz🙃)a sminked biztosan a helyén marad.

    Ha sminktetoválásod van, akkor is nyugodtan sminkelhetsz, hiszen egy csodás alapot ad a make up-nak. Ha viszont épp nincsen kedved, akkor is lesz egy alapsminked, ami kellő magabiztosságot kölcsönöz a hétköznapokon.

    Meddig marad fent egy sminktetoválás a bőrön?

    Ez egy fontos szempont, hogy tudjuk mennyi időre tudtuk le a sminkelést!

    Ezt bizony több minden befolyásolja. Először is induljunk ki abból, hogy a bőr egy élő szövet, ahol a sejtmegújulási folyamat állandó, ezáltal az elhalt hámsejtek leválnak és újak kerülnek a felszínre. Mivel a sminktetoválás csak a bőr legfelső rétegében történik, ezért tud elhalványodni és lassacskán kikopni a bőrből. A tartósságot azonban egyéb tényezők is befolyásolják. Ilyen például a túlzásba vitt napozás, szoláriumozás illetve a bőrtípusod.

    Nagy általánosságban elmondható, hogy a különböző területek körülbelül ilyen időközönként igényelnek újabb pigmentálást:

    • Szemöldök tartóssága: 1,5-2,5 év
    • Szemhéj tartóssága: 3-5év
    • Ajak tartóssága: 3-5év

    Mely esetekben érdemes időpontot kérned egy személyes konzultációra?

    Az én sminktetoválásomat👉🏼 Hajdu Bandus készítette, ha szeretnél tőle időpontot kérni, ITT megteheted>>https://www.facebook.com/inklovetattoovp

    • ha még nem vagy 100%-ig biztos benne, hogy szeretnél sminktetoválást
    • ha rengeteg kérdésed van, mielőtt végleg a tetoválás mellett döntenél
    • ha szeretnéd tudni milyen lesz a végeredmény a sminktetoválás után
    • ha szeretnél rátalálni a megfelelő formára, vagy csak kíváncsi vagy, hogy állna neked a sminktetoválás, akkor előrajzolják neked
    • ha eddig nem sminkelted magad, de úgy érzed ideje lenne elkezdeni, mert az idő múlásával halványul, vékonyodik az ajkad, kopik a szemöldököd szőre
    • ha már van meglévő sminktetoválásod, de változtatni szeretnél rajta

    Fájni fog a sminktetoválás készítése?

    Inkább kellemetlen, mint fájdalmas. De ez is egyénenként változó. Az utóbbi években rengeteg fejlődésen ment keresztül a szakma, mind az eszközök tekintetében, amik kevésbé traumatizálják már a bőrt, és a sminktetováló technikák is finomodtak.

    A kimondottan sminktetoválásra kifejlesztett érzéstelenítőkrémek használatával nem kell, hogy fájdalmas legyen a sminktetoválás. Kisebb fájdalomra csak a tetoválás elején kell számítani, amikor a tű először hatol be a bőrbe. A speciálisan sminktetováláshoz használandó érzéstelenítők gyorsan felszívódnak, nagyon hatásosak, tetoválás közbeni folyamatos  használatukkal jelentősen csökken a kellemetlenség.

    A fájdalomérzet területenként eltérhet, a bőr vastagsága, érzékenysége miatt. Számomra például a szemöldöktetoválás minimális kellemetlen érzéssel járt,fájdalommal egyáltalán nem.

    A szemhéj bőre nagyon vékony, érzékeny, a vendég szeme minden esetben csukva van,nekem itt az elején volt kevés fájdalmas érzésem, majd végig fájdalom mentes volt, köszönhető a szuper érzéstelenítő krémnek!

    Ajaktetoválás az a terület, ami leginkább üdévé, frissé, fiatalabbá varázsolja a nők arcát, megjelenését, ezért is nagy kedvenc a hölgyek körében. Szintén egy nagyon érzékeny terület a tetoválást illetően, de ahogy a szemöldök és szemhéj területét elérzéstelenítik, úgy az ajak sem kivétel ez alól. Nekem azért a szám tetoválása bevallom fájt időnként, de nem volt elviselhetetlen.

    20 éve viseltem egy autóbaleset által a felső ajkamon egy heget, ami miatt a szám kontúrja elmosódott. Szerettem volna, ha a szájtetoválással ez a hiba is eltűnik, ami szerencsére mint a kép is bizonyítja sikerült😇

    sminktetoválás
    Már hiába is mutatnám, hogy ott a níl hegyénél egy hegesedés és elmosódás volt, szépen ki lett korrigálva!

    Meddig tart a sminktetoválás elkészítése?

    Ellentétben azzal, amit a sminktetoválásról tartanak, és ahogyan sokan készítik, a legtöbb sminktetoválás az első tűszúrástól az utolsó tűszúrásig 30-50 perc alatt elkészíthető. Természetesen az előkészületekkel, a forma felrajzolásával együtt ennél több, kb. 2 -3 óra a teljes elkészítés ideje.

    Sminktetoválás rajtam
    A friss tetoválás még duzzadt és színben is eltér a véglegestől

    Sajnos van akinek nem szabad sminktetoválást készíteni…

    Bizony vannak olyan szituációk, amikor a sminktetováló is azt mondja, hogy nem tetoválhat. Általában ezek átmeneti élethelyzetek, melyek megszűnésével vagy megszűntetésével, a későbbiekben már elvégezhető a sminktetoválás. 

    Melyek ezek?

    • ha a tetoválandó területen anyajegy vagy szemölcs van
    • friss bőrsérülés, gyulladás, vírusos, bakteriális fertőzés esetén
    • ha antibiotikumos kezelés alatt vagy. Antibiotikum kúra bejefejzése után pedig minimum 3 hétet szükséges várni
    • terhesség vagy szoptatás ideje alatt, a szülés utáni 3 hónapban, mert a hormonváltozás befolyásolhatja a pigment beépülését
    • az arcon végezett friss plasztikai beavatkozás után
    • ha sugárkezelés, kemoterápia alatt állsz, és az azt követő időszakban is csak orvosi beleegyezéssel készítetthető
    • ha aktív herpeszed van
    • bármilyen krónikus betegség esetén, csak írásos orvosi igazolással
    • ha a kezelendő területen tűzfolt van, ekcémás, rozaceás, duzzadt, hólyagos, kicserepesedett vagy túl mélyen és erősen ráncos a bőr

    Miért kellhet a korrekció?

    A sminktetoválás készítése két felvonásból áll. A második rész a korrekció, már nem kell külön fizetned, a sminktetoválás ára tartalmazza azt.

    • Előfordulhat, hogy nem egyenletesen maradt bent a pigment az első alkalom után, ilyenkor pótolni kell.
    • Az első alkalom tetoválása általában 80%-ban marad meg, ezért ha a gyógyulási folyamat alatt nem maradt bent a pigment, ilyenkor kerül visszatetoválásra.
    • Ha színén és formáján szeretnél még változtatni egy keveset, akkor korrigálni lehet.
    • A korrekció után tartósabb lesz, hiszen rétegezve jut be a pigment.

    Felkeltettem az érdeklődéset? Szuper!🤩 Akár aktuális volt számodra, akár nem és csak kíváncsiságból olvastad el a cikkem, örülök Neked! Hajdu Bandus nekem régi barátom, nagyon szeretem a humorát a közvetlenségét és természetesen a munkáit csodálom! Hívjátok bizalommal, akár sminktetoválás, test tetoválás/lézeres eltávolítás vagy végleges szőr eltávolításban gondolkodtok! Csipni fogjátok!!😉

    Sminktetoválás szemem
    Nagyon szép ívű szemöldököt „kaptam, nekem a szörszálak már teljesen kikoptak,vagyis kellett készíteni helyette, a szemhéjtetoválás pedig sűríti a szempillám optikailag

    Ha tetszett a cikkem és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem/

    Talán érdekelhet téged, milyen műszempillát tudnál éppíttetni és pár hasznos tanácsot is írtam hozzá>>Épített műszempilla

  • Házi rétes főkép
    Házi rétes

    Házi rétes készítése

    A vékonyra húzott házi rétes készítése profiknak és mamáknak való feladat, gondolják sokan, hisz a tészta szakadásmentes húzása valóban nem egyszerű, de nem is olyan dolog, amit ne tudnál megcsinálni. Sokféle rétestészta van, mindenki másra esküszik. Sokan tévesen úgy gondolják, réteslisztből kell készíteni, pedig nem feltétlenül, sőt. Rugalmas, jól húzható tészta finomlisztből készül. Ha mindent jól csináltál, akkor hajszálvékonyra tudod húzni, amit aztán kedvedre dúsíthatsz édes vagy sós töltelékkel.

    Mire kell figyelni, hogy ne szakadjon a házi rétes tésztája?

    Ahogy már említettem, a liszt fajtája és minősége kulcsfontosságú, de van más is, amire figyelni kell.

    • Sertészsírt vagy olajat használj
    • A terítőt mindig szórd meg liszttel, így a tészta nem fog leragadni.
    • Húzás előtt a kezedet is olajozd/zsírozd be.
    • Mindig a tenyereddel vagy kézfejeddel húzd a tésztát, ne az ujjhegyeddel, mert akkor szakadni fog.
    • A húzás mindig kis lépésben történjen, ne siess vele.
    • A kihúzott tésztát töltés előtt locsold meg zsiradékkal és tejjel higított tejföllel erre azért van szükség, hogy a tészta ne száradjon ki, szaftosabb lesz és rugalmas marad.
    • A zsiradékot csorgasd, ne kend, mert a tészta érzékeny, elszakadhat.
    • Az ízlésed szerint megtöltött rétest először óvatosan, a kezed segítségével tekerd, a továbbiakban a terítő segítségével csavard.

    Hozzávalók:

    • 80 dkg finomliszt (BL 55)
    • 6 dkg sertészsír vagy egy ek olaj
    • 5 dl langyos víz
    • 1 ek. ételecet (10%)
    • 1 tk só
    • 10 dkg olvasztott sertészsír vagy olaj a kenéshez)

    Házi rétes elkészítése:

    1. A hozzávalókat mérjük keverőtálba, kézzel vagy géppel dagasszuk hólyagosra, addig, amíg a tészta elválik az edény falától. A tészta kidolgozásánál mindig langyos legyen a víz, véletlenül se forró, mert akkor nem lesz jó a tésztánk.
    2. A tésztát borítsuk enyhén lisztezett felületre, gömbölyítsük ki, majd tegyük kiolajozott tálba.  A tészta tetejét is kenjük meg olajjal, majd fedjük le és hagyjuk legalább 1 órát állni. (Én legalább másfél órát hagytam, akkorra igazán összeérik a tészta, és gyönyörűen húzgálható lesz.)
    3. Pihentetés után a tészta húzása következik. Az étkezőasztalra terítsünk tiszta terítőt, szórjunk rá lisztet, majd a tésztát helyezzük a közepére.(2 adagra osztva először az egyik felét)
    4. A tésztát kezdjük el kihúzni, óvatosan, a kezünket tegyük a tészta alá és húzogassuk az asztal szélei felé, egyenletesen. A nyújtásnál domború kézfejjel nyúljatok a tészta alá és nyújtsátok folyamatosan, magatok felé. A közepétől induljatok, hogy a közepe minél vékonyabb legyen, hiszen ahhoz, már nem tudtok a későbbiekben hozzáférni. A tésztának olyan vékonynak kell lennie, hogy ha újságot tennénk alá, olvasni tudjuk. Nem baj, ha a tészta elszakad, a legfontosabb, hogy vékony legyen, mert minden vastagabb részt érezni fogsz a harapásnál.
    5. A vékony, kihúzott tésztát töltsük meg édes vagy sós töltelékkel, a kihúzott tészta lelogó részeit szakítsuk le, gömbölyítsük és adjuk a következő tésztához. tekerjük fel, utána indulhat a sütés.

    A töltelékhez

    • 25 dkg mák
    • 1 kg alma
    • 2 ek cukor (ízlés szerint)
    • 3 ek olvasztott zsír,
    1. Miközben a tészta pihent, elkészítjük a tölteléket is. A darált mákot elkeverjük annyi cukorral, amitől kellemesen édes lesz, az almákat lereszeljük, megcukrozzuk. További zsírt olvasztunk.
    2. Az összeállításhoz, spricceljük meg zsírral a tésztát, locsoljuk is be a tejjel higított tejföllel majd szórjuk meg mindenhol mákkal (módjával), és szórjuk rá a lereszelt, kinyomkodott almát. Ez nagyon fontos! Esetleg még szórjuk meg cukorral, majd következik a tekerés.
    3. Minden oldalát egy cseppet hajtsuk fel a tésztának – miután levágtuk a vastag széleket. (Ezeket újragyúrva, kicsit megint pihentetve nyújthatjuk megint) Épp csak 2-3 centit, hogy ne essen ki a töltelék.
    4. ha téglalap alakúra nyújtottuk , akkor a hosszabb oldalt fogva kell feltekerni Majd a végén kívülről is kenjük meg tejföllel. Sarkallatos pont, hogy ne egy csíkba halmozzuk fel a tölteléket, majd tekerjük fel vastagon a tésztába, hanem egyenletesen elosztva mindenhová, így a tészta mindenhol szép vékony marad.
    5. A rétest a tepsi méretéhez igazítva vágjuk, és tegyük bele.
    6. Előmelegített forró sütőbe dugjuk, és ha száradni látjuk, mindig kenjük be zsírral, ez fontos pontja a sütésnek, különben száraz lesz a rétesünk. Kb. fél óra alatt készül el.

    Grízes-meggyes töltelék:

    • 20dkg búzadara
    • ízlés szerint cukor
    • pici fahéj
    • 1üveg magozott meggybefőtt
    • tejföl
    1. Serpenyőben kevés zsiradékon átpiítunk 2 dl búzadarát.
    2. Rá öntünk 2 dl forró vízet,cukrot, sót, fahéjat, ezekkel összekeverjük, lehúzzuk a tűzről és fedővel letakarjuk kb. 20 percig. Nem szabad a fedőt levenni, nem kell kevergetni, tökéletes gríz lesz.
    3. Keverjük a kész darához a lecsöpögtetett meggyet, a továbiakban ugyanúgy járjunk el mint az almás-mákos tölteléknél.

    Készítés képekben:

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Szívesen készítesz igazi régi receptekből süteményt? Akkor ez is tetszeni fog Neked>>Mézes krémes

  • túrós pogácsa
    Apró sütemények

    Túrós pogácsa

    A túrós pogácsa receptem nem a legolcsóbb változat, de én mégis gyakran elkészítem, mert nagyon-nagyon finom és pontosan a benne levő túró, saj és vaj kombó miatt nem fog kiszáradni, napokig fogyasztható anélkül, hogy porzana a szánkban!

    Nincs vele sok macera, egyszerűen össze kell csak dolgozni , kiszaggatni és megsütni, az illat konyhában sütéskor már jelezni fogja, hogy micsoda istenifinomságra készülhetünk! Legyen szó vendégvárásról vagy csak egy sima nassolásról, egy jó pogácsa mindig jól jön.

    Természetesen én most is dupla adagból készítettem el, és 130db pici pogim lett, vagyis a megadott mennyiségből kb. 60-70 darabra készüljetek, persze függ attól a darabszám, hogy mekkora pogácsa szaggatóval dolgoztok!

    Hozzávalók:

    • 25 dkg túró (Érdemes a krémesebb változatot használni)
    • 25 dkg vaj vagy margarin
    • 25 dkg liszt+ szóráshoz
    • 10 dkg trapista reszelt sajt
    • 1 tojás
    • 25 dkg friss élesztő( vagy 1 csomag granulátum)
    • 1 1/2 tk só

    Tetejére:

    • 1 tojás
    • 10 dkg reszelt trapista sajt

    Túrós pogácsa elkészítése:

    1. A túrót egy tálba tesszük, nagy lyukú reszelőn keresztül belereszeljük a hideg vajat, hozzáadjuk a lisztet, a kis lyukú reszelőn lereszelt sajtot, a tojást, belemorzsoljuk az élesztőt, sózzuk, és az egészet tésztává gyúrjuk a kezünkkel. Egy kicsit ragyacsos tésztát kapunk, ha nem áll össze, mehet hozzá még egy kevés liszt.
    2. Lefóliázzuk/letakarjuk és langyos helyen 1 órát kelesztjük. 
    3. A megkelt tésztát lisztezett felületen kb. 1 cm-es vastagságúra nyújtjuk, késsel vékonyan csíkozzuk.(nem muszáj, csak mutatósabb lesz)
    4. Egy 3 cm-es átmérőjű pogácsaszaggatóval kis pogácsákat szaggatunk belőle. A leesett darabokat könnyedén összedolgozzuk újra és kiszaggatjuk.
    5. Tepsire sorakoztatjuk, hagyjuk még 20 percet kelni, majd lekenjük a tetejét a felvert tojással, megszórjuk reszelt sajttal.
    6. Közben előmelegítjük a sütőt 180°C és kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

    Jó étvágyat!

    Túrós pogácsa készítése képekben:

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Tökéletes kiegészítője egy tartalmas levesnek, vagyis ebédre is elkészítheted, akár ezzel a receptemmel>>Lencsegulyás sertéshúsból

  • Tortilla szendvics 10 perc alatt
    vacsorára ötletek

    Tortilla szendvics

    A legegyszerűbb vacsora ötlet, ha összedobunk egy tortilla szendvicset, amihez bármit felhasználhatunk amit otthon találunk. Én mindig tartok otthon csomagolt, gyakorlatilag konyhakész tortilla lapokat, amiből már rengeteg fajtát lehet vásárolni a nagyobb boltokban. Találunk a polcon teljes kiörlésű lisztből vagy kukorica lisztből készült tortillalapokat és ha diétázunk kapható már sárgarépás is!

    Tortilla szendvics

    Felvágott, sajt, zöldség, majonéz-tejföl ízlés szerint rakható bele és meleg, laktató de nem nehéz vacsit rittyenthetünk, nettó 10 perc alatt!

    Tortilla szendvics készítése:

    1. A tasakból vegyünk ki annyi tortilla lapot, amennyi szendvicset szeretnénk készíteni.( A maradék 2-3 napig felhasználható, csak felbontás után tároljuk visszazárva a hűtőben!)
    2. Kenjük meg az egyik felét amivel szeretnénk, hogy ne legyen száraz a szendvics. (vaj, tejföl, vajkrém, sajtkrém, majonéz)
    3. Felmelegített palacsinta sütőn vagy serpenyőben helyezzük el a tortillalapot és tegyük az egyik felére a felvágottat, szalonnát, majd sajt és mehet salátalevél is ha szeretitek.
    4. Hajtsuk félbe és 2 perc múlva fordítsuk meg, hogy a másik fele is átsüljön.
    5. Készen is van, és mégis meleg étel került a tányérra, ami garantáltzan csúszni fog, mert nagyon finom!

    Jó étvágyat!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Ha szereted a gyors és egyszerű vendégváró ötleteket, talán ez is tetszeni fog neked:Virslis kifli

  • virslis kifli vendégváró
    vacsorára ötletek

    Virslis kifli

    Ezt a virslis kiflit a barátnőmnél kóstoltam először. Olyan nagyszerű vacsora ötlet volt, hogy el is kértem a receptet tőle. Nagyon gyorsan készen van, nagyon-nagyon finom és tálaláskor sem egy utolsó látvány😋

    Szerintem nagyon jól jön sokszor egy gyors ,könnyen elkészíthető, mégis remek vendégváró, ez a recept ez lesz 😉

    Hozzávalók:

    • 6 db virsli
    • 6 szelet bacon szalonna
    • 3 db hotdog kifli
    • 10 dkg reszelt sajt vagy 6 db lapkasajt
    • ízesített vajkrém

    Virslis kifli elkészítése:

    1. Kettévágjuk a kifliket és megkenjük ízlés szerint választott vajkrémmel.
    2. A virsliket betekerjük szorosan a bacon szalonnával.
    3. Rárakjuk a kiflikre és megszórjuk sajttal, vagy ráhajtjuk a lapkasajtot.
    4. Előmelegített sütőben kb 15 perc alatt 190°C-on megsütjük.
    virslis kifli készen

    Jó étvágyat!

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Ha szereted a gyors és egyszerű vendégváró ötleteket, talán ez is tetszeni fog neked:Vendégváró falatkák kecske termékekből

  • Hólabda torta készítése
    Klasszikus torták

    Hólabda torta bármilyen alkalomra

    Hólabda torta lett a választásom a kis menyem születésnapjára, mert karácsonykor is nagy kedvenc és a leggyorsabban eltűntetett sütemény szokott lenni. Szerencsére tortának készítve is nagy sikere volt, szerintem mutatós is, és a készítése-díszítése sem tartott órákig!

    Nagyon-nagyon finom lett, ezért biztosan többször is fogom sütni! Az adagok egy 26cm-es tortaformára vannak megadva, ezért ha kisebb tortácskát készítenél (18cm-es formában) egyszerűen csak felezd meg a hozzávalókat!

    Hozzávalók:

    A tésztához:

    • 8 tojás
    • 24 dkg kristálycukor
    • 20 dkg finomliszt
    • 4 dkg holland kakaópor
    • 1 csomag sütőpor

    A krémhez:

    • 7 dl tej
    • 5 csapott evőkanál finomliszt
    • 30 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
    • 20 dkg porcukor
    • 2 evőkanál rumaroma (ha gyerekek nem esznek belőle, akkor inkább 2 evőkanál rum)
    • 1 csomag vaníliás cukor
    • 6 evőkanál kókuszreszelék

    A tetejére+oldalára:

    • 10 dkg étcsokoládé
    • 2 ek olaj
    • kb 5-6 dkg kókuszreszelék az oldalára

    Hólabda torta készítése:

    1. A sütőt előmelegítjük 165 fokra.
    2. A tojásokat (nem kell kettéválasztani) a kristálycukorral felverjük habosra (fehéredésig). Ne sajnáljuk az időd rá!
    3. Hozzá szitáljuk a liszt, kakaópor, sütőpor keverékét és simára keverjük a tésztát.
    4. A tortaforma alját és oldalát kibéleljük sütőpapírral és beleöntjük a tésztamasszát – elegyengetjük. 
    5. Az előmelegített 165 fokos, légkeveréses sütőben kb. 45-50 percig sütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, a sütőtől függően eltérhet – végezzünk tűpróbát!)
    6. A megsült tésztát még forrón (konyhakesztyűben) borítsuk ki egy süteményrácsra és hagyjuk teljesen kihűlni!
    7. A krémhez egy lábasban keverjük simára a lisztet a tejjel, majd alacsony lángon, folyamatosan kevergetve sűrítsük be (amikor már bugyborékol, jó lesz). Folpackot rásimítva, hogy ne bőrösödjön a krém hűtsük ki a krémet teljesen!
    8. A vajat a porcukorral habosítsuk ki, adjuk hozzá a vaníliás cukrot és a rumaromát vagy rumot, majd keverjük össze a lisztes/tejes főzött krémmel. Habosítsuk ki ezt a krémet is. A krémből vegyünk ki egy keveset… annyit, amennyi elég lesz az oldalát körbekenni. A nagyobb rész krémhez pedig keverjük bele a 6 evőkanál kókuszreszeléket. Mindkét krémet tegyük be a hűtőbe dermedni minimum 2 órára, mert ekkor még nagyon lágy a krém, nem lehet szépen körbekenni, megtölteni vele a tortát.
    9. A kihűlt tésztát recés késsel vágjuk három egyforma szeletre, majd töltsük meg a tortát a kókuszos krémmel.
    10. A sima krémmel (amibe nem tettünk kókuszreszeléket), kenjük körbe a torta oldalát, majd panírozzuk be kókuszreszelékkel.
    11. A csokoládét vízgőz felett olvasszuk meg, keverjük simára az olajjal, majd vonjuk be vele a torta tetejét. Végül díszítésként tegyünk rá akár mint én rafaello golyókat, vagy bármilyen általunk kitalált díszítést.

    Jó étvágyat!

    Tipp: A tortát 18 cm-es tortaformában is el lehet készíteni – ebben az esetben minden hozzávalót felezve számoljunk!

    Hólabda torta készítése képekben:

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Esetleg ez a receptem is érdekelhet Téged>>Diótorta

  • húsmentes receptek,  Kevert tészták,  Sütés nélküli sütemények

    Túrógombóc egyszerűen

    Régen sokszor volt túrógombóc a kedvemért, amit a nagymamám készített,gyerekként is nagyon szerettem. Bőségesen megszórtunk porcukorral és tejföllel😊

    Az elkészítése tényleg nem bonyolult, igaz, megvan a maga buktatója – a búzadarát óvatosan kell adagolni, nem szabad túlzásba vinni, mert akkor nem tudunk habkönnyű gombócokat tenni a tányérra.Az általam megadott mennyiséggel szerintem tökéletes, de nem biztos, hogy egyforma méretű az evőkanalunk, így érdemes 6 kanál darával kezdeni és a 7-dik evőkanál az állagtol függően kerüljön bele.

    A hidegen történő pihentetésnek köszönhetően szép gombócokat tudunk majd formázni, ráadásul tényleg strapabírók lesznek, főzés közben nem fognak szétesni.

    A gombócok mindig gyöngyöző vízbe kerüljenek, majd türelmesen várjunk, míg feljönnek a víz felszínére, még hagyjuk őket picit, csak utána szedjük ki. (Kb. 5 perc míg feljönnek és meg kb 5 perc amíg átfőnek teljesen.)

    Hozzávalók a gombóchoz:

    • 50 dkg tehéntúró
    • 7 púpozott ek. búzadara
    • 1 csipet só
    • 1 csapott ek. cukor
    • reszelt citromhéj (aki szereti)

    A forgatáshoz:

    • 20 dkg zsemlemorzsa
    • + 1 kk. fahéj( aki szereti)
    • 5 dkg vaj

    A tálaláshoz:

    • 2 dl tejföl
    • ízlés szerint porcukor

    Túrógombóc elkészítése:

    1. A túrót, a tojást, a búzadarát, a cukrot és a sót egy tálban jól összedolgozzuk. (Lényeg, hogy ne legyenek benne nagyobb túródarabok. A legjobb, ha előzetesen szitán áttörjük a túrót vagy eleve a krémesebb változatot vesszük meg)
    2. Legalább 2 órára a hűtőbe tesszük, én előző este szoktam begyúrni, egy éjszakát hűtőztetem.
    3. Az 5 dkg vajat megolvasztom, aranysárgára pirítom, lassú tűzön megpirítom benne a zsemlemorzsát.
    4. Vizet forralok, vizes kézzel gombócokat formázok a masszából és enyhén sós, forró vízben megfőzöm (kb. 10 perc alatt).
    5. Ha megfőtt ,kiszedem és a prézliben megforgatom.
    6. Tejföllel és porcukorral vagy porcukros tejföllel tálaljuk.

    Túrógombóc készítése képekben:

    A gombócok készítése akár gyerekekkel is jó móka

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Leves mellé még ez is nagyon finom édes második ebér>> Szerintem ez is a receptem is tetszeni fog Neked>>Máglyarakás a maradékmentő

  • Bukta készítés főképe
    Kelt tészták

    Bukta készítés

    A bukta igazi hungarikum, szeretjük egy leves mellé, vagy csak úgy, mert Mi leginkább sárgabarack lekvárral töltjük, ami természetesen saját házi főzés, de szinte bármivel tőlthető. Képzeljétek, én most felhasználtam az unokáim kinder buenó szeleteit és nagyon nagy sikere volt! Nyilván a nutellás töltelékkel is mennyei finomság, nézzetek körül otthon, és bátran kísérletezzetek többféle töltelékkel.

    Maga a tésztája egy könnyű, lágy dagasztott kelt tészta, amit én természetesen megint dupla adagban sütöttem meg, így a legnagyobb tepsim pont tele lett vele. Sajnos meg nem számoltam, de ez az extra adag már nagycsaládos, vagy vendégváró mennyiség, vagyis döntsétek el, hogy az alapmennyiségek alapján mennyit szeretnétek sütni.

    Az tény, hogy a legfinomabb frissen, másnap már sosem ugyan olyan lágy, de zacskóban tárolva még két napig simán ehető és finom, vagy egy kicsit rámikrózva azonnal fogyasztva olyan lesz mint frissen kisülve.

    Hozzávalók:

    Tészta hozzávalók:

    • 250 ml 2,8%-os tej
    • 30 g élesztő (friss)
    • 50 g porcukor
    • 250 g búzaliszt (BL55)
    • 250 g búza-rétesliszt (BFF 55)
    • 1/2 kk só
    • 1 db tojás (közepes, „M”-es méretű)
    • 90 g vaj
    • A tepsibe a kenéshez:120gr vaj

    Tölteléknek:

    • lekvár (sárgabarack, szilva, megy, bármilyen amit szerettek vagy van otthon) Sokkal könnyebb feltekerni, ha sűrű lekvárt használtok, kevésbé folyik ki vagy szívja fel a tészta.
    • Kinder szelet
    • nutella

    Bukta elkészítése:

    1. A szobahőmérsékletű tejben (1 dl) felfuttatjuk az élesztőt egy teáskanál cukorral.
    2. A liszteket és a porcukrot egy tálba szitáljuk a sóval.
    3. Ráöntjük a tojást, majd az olvasztott vajat, és a tejben felfuttatott élesztőt. A maradék tejet óvatosan adagoljuk összekeverés közben a tésztához, mert lehet nem veszi fel mindet.
    4. Kb. 5 perc dagasztás után elválik a tál oldalától, de továbbra is lágy marad. Tetejét kis liszttel megszórjuk, letakarjuk és meleg helyen a duplájára kelesztjük. (Kb 30-45 perc alatt)
    5. Lisztezett asztalon fél cm vastag téglalapot nyújtunk, majd kb. 7×7 cm-es négyzetekre vágjuk. (30 db négyzetet kell kapnunk.)
    6. Ízlés szerint lekvárral, csokoládéval, vagy nutelláva töltjük őket.(Én félbe vágtam a kinder szeleteket, így raktam rá.)
    7. Ha rájuk tettük a tölteléket, feltekerjük őket a töltelék irányából. Kicsit érdemes összenyomkodni az összezárásnál és az oldalánál.
    8. 12 dkg vajat felolvasztunk és egy 25 x 35 cm-es tepsibe öntünk. A buktákat beleforgatva az olvasztott vajba, szorosan egymás mellé rakjuk úgy, hogy az alján legyenek az összeeresztések.
    9. Meleg helyen még 15 percig kelesztjük őket, addig bemelegítjük a sütőt 180°C-ra, majd kb 25-35 perc alatt készre sütjük.
    10. Hagyjuk a tepsiben kihülni, majd szépen szétválasztgatva tálcára pakoljuk és porcukorral megszórjuk tálalás előtt.

    Jó étvágyat!

    Bukta készítése képekben:

    Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess Facebookon. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/mindmegtettem

    Szereted a könnyű, kelesztett tésztákat? Szerintem ez is a receptem is tetszeni fog Neked>>Kakaós csiga kelt tésztából

WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől