Azt el kell mindenekelőtt mesélnem, hogy a depresszió gyerekkorom óta jelen van az életemben. Az Édesanyám volt ezzel a betegséggel leszázalékolva, major depresszióban szenvedett.

Az 1980-as években még ez a betegség nem volt olyan gyakran kimondva, mint most. Neki hosszú évek táppénzes időszaka után lett diagnosztizálva és kezelve. Az Ő élete és boldogtalansága ellentétben állt már gyerekkoromban is az én nagyon vidám, és pörgős életemmel. Szerettem őt és az apumat is, de egész hamar a zsigereimben éreztem és tudtam, hogy soha nem fogok, mert nem akarok úgy élni, ahogy ők.

A depresszió hajlama örökletes

A sors fintora, hogy teljes meggyőződéssel hittem abban, hogy teljesen más vagyok mentális erősségben, mint anyum, a betegségemet mégis az Ő elvesztése indította be. 10 évvel ez előttről beszélünk, már tudom, hogy a genetikai hajlam erősebb tud lenni minden meggyőződésnél.

Mindenkinek van egy saját története, a tiéd is szívesen olvasnám. Jó érzés nem elveszettnek érezni magunkat, holott nem vigasz ha más is szenved, de mégis erőt ad, hogy nem vagyunk egyedül.

Két évig voltam egészen biztos abban, hogy „majd én ezt megoldom”, „minden rendben csak feszült vagyok” és a legsűrűbben: „Ha majd ez és az sikerül utána nem leszek ideges”. Mert nekem egy tünetem volt: az állandó feszültség. Mindent túlreagáltam érzelmileg.

Támadásnak éreztem egy ellenvéleményt is. De a legkínzóbb, a saját gondolkodásom volt. Szinte egyfolytában agyaltam, mihelyst magamban maradtam.(Az esték a legfincsibbek ilyenkor). Ki-mit mondott, hogyan mondta stb…csupa érdemtelen dolog. Biztosan tudod miről beszélek és ha nehezen megfogalmazható is ez a sok negatív érzés, más gondjaival összehasonlítva rögtön felismerjük a hasonlóságot.

Eszembe sem jutott, hogy ez a depresszió. Te rögtön tudtad? Van ember, aki akármilyen tájékozott is, felismeri?Édesanyámtól fényévekre másképp éltem az életem. Tevékeny voltam továbbra is, kívülről senki meg nem mondta volna rólam, hogy szorongok. A legnehezebb és legfárasztóbb dolog volt akkor, (ma is előfordul egy rosszabb időszakban)a normális énemet adni a külvilágnak. Ha voltál már, (márpedig szerintem mindenki volt olyan állapotban), amikor valami nagyon rossz dolgot akartál eltitkolni mások elől, amin belül aggódtál, akkor tudod milyen nehéz ezt napi min. 10 órában végigcsinálni. Rohadt fárasztó és kimerítő. Neked is ismerős ez?

Két év kitartó igyekezet, számtalan kudarcélmény, párszor bevett nyugtató meglepően segítő hatása tudatosította bennem, hogy segítségre van szükségem. Amikor félve elmondtam a férjemnek és a gyerekeimnek, megkönnyebbültek, hogy végre orvoshoz fordulok.

Biztosan tudtam, hogy a családom is szenved tőlem, de nem ment jobban. Nem csodálom, hogy külön figyelemre szorulnak a beteggel együtt élők hozzátartozók. Legyen az bármilyen probléma ami kihat az ő életükre is.

A család élete a depresszió kezeléséig nagyon nehéz

 Nem kell nagy dolgokra gondolnotok, de pl. amikor attól kiabálva sírva fakadtam, hogy kicsit foltosra száradt az egyébként új házban lerakott új járólap, az már vészharang volt. A sok örömöm és boldogságom eltörpült ilyenkor, a bennem lévő feszültség miatt.

Úgy éreztem, hogy minden jó csak rövid ideig ad enyhülést és ugyan azokhoz a rossz gondolatokhoz tér vissza az agyam. Mint egy mánia..amit nem tudtam megállítani a fejemben, dobálta a sötét képeket a rossz érzéseket.

Így érkeztem meg a pszichiáteremhez. Természetesen magánúton, hogy ne gyógyszert akarjon adni, hanem megmondani mi a bajom.

Hamar kiderült, hogy hiába élt bennem egy élő kép a depresszióról, amivel nem tudtam és nem is akartam azonosulni, az én agymenésem is ugyan ennek a betegségnek a családja.

Olyan jó érzés volt végre kimondani..neem igazából kizokogni, hogy nem vagyok jól soha..Végre őszintén arról beszélni, amit valójában éreztem, nem amit szerettem volna érezni. Magam is meglepődtem, mekkora megkönnyebbülés volt tudni, hogy nem én csinálok mindent rosszul, hogy ez nem rajtam múlik, hogy nem tudok egészségesen gondolkodni..de a legeslegjobb volt azt érezni, hogy végre van remény hogy jól legyek. Kezelni fog és kigyógyulok az agymenésből.

Antidepresszánst kaptam. Semmi nyugtató, semmi mást, napi egy tabletta reggel. Ha azt gondolod ez mind csak méreg és rossz és bármi mást csak gyógyszert ne, akkor vagy szerencsés vagy és átmeneti depressziódból ki tudsz jönni segítség nélkül, vagy most is szenvedsz és még bízol magadban meg az erődben. Megértelek, ezt én is így gondoltam.

A gyógyszerem a mankóm

 A depresszió nem a gyenge emberek betegsége kedvesem. Az érzékenyek embereké. Azoké, akik próbálják mindig a legjobbat kihozni magukból. Akik mellett nem szállnak el a szavak az érzések, akikre minden hatással van. Akik nagyon meg tudják élni az örömüket és a fájdalmukat. Akiknek egyszer csak váratlanul megbetegszik az agyuk.

A doktornőm szerint ez az, amit nehezen fogadnak el még mindig az emberek: Hogy az agyuk is egy szerv, ami épp úgy meg tud betegedni, mint akár a veséjük, szívük, hasnyálmirigyük.. Ugye a cukorbetegség is öröklődhet? De a hajlam biztosan, még sem kérdőjelezzük meg, ha emiatt inzulinra van szüksége a teljes élethez az érintettnek. Az agyi betegségeknél miért lenne ez másképp?

Szeretnél jobban megismerni?

10 éve vagyok depressziós, 8 éve szedem az antidepresszánst.

Mi történt azóta?

Visszakaptam önmagamat. Ez volt a legcsodásabb dolog, amit a depresszív énem megélt akkor. A gyógyszer hatni kezdett (kb 2 hét után, addig csak egyre rosszabb volt) és felszabadultam. Visszakaptam azt az énemet, amit csak eljátszani igyekeztem a külvilágnak két éven át.

Ha bebizonyosodik ez a betegség, nem fogja tudni megmondani az orvosod, hogy meddig kell gyógyszert szedned. Nekem is azt mondta, hogy ez mindenkinél más. Van, aki elhagyja egy év alatt, van, akinek több idő kell és van, aki soha nem fogja tudni lerakni a mankót. Én az évek alatt kiderült, hogy az utolsó csoporthoz tartozom.

Többször próbáltuk elvonni, amikor teljes kerekség volt az életemben, zéró zavaró körülménnyel,nekem sajnos mégis visszatért a depresszióm. Ezek a visszaesések kellettek ahhoz, hogy el tudjam fogadni, hogy a genetika és a pajzsmirigy műtétem miatt, nekem ez a mankó biztosítja a teljes életet.

Nem is akarnám, hogy elvegyék. Nem szeretném újra azt érezni, amit gyógyszer nélkül éreznék. Nekem a barátom lett az ellenséges pirula. Igen, tényleg egy szükséges mankóként kezelem és hálás vagyok a tudománynak, hogy az életem korszakában már meg tudja nekem adni a gyógymódot, amivel újra teljes életet élhetek.

Miért jött az életembe a depresszió?

Már nem is számít. Ez az örökségem, és az énem egy része, amivel meg kellett tanulnom együtt élni. Boldog vagyok. Boldog, hogy ha gyógyszerrel is, de uralja a személyiségem, a betegségemet. Mert imádok élni, tele vagyok célokkal, szeretem az embereket (tudom, full naiv vagyok), de a legjobb, hogy tiszta szívből szeretem önmagam, ezt a kicsit sérült, de életigenlő, melegszívű, őszinte empatikus nőt aki vagyok.

Nekem segít a sütés-főzés, mert igazi sikerélményt nyújt és mert nagyon szeretek enni:-)Érdekel a kedvenc süti receptem? Nézzd meg itt>>Amerikai almás pite sós karamellás öntettel

Ha te is szeretsz a konyhában sertepertélni, csatlakozz a facebook csoportomhoz, hogy lásd mikor osztok meg új receptet. Várlak szeretettel!